A német kormány nagyobb növekedésre számít

A német kormány felfelé módosította a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a szerdán bemutatott prognózis szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) a korábban várt 1,3 százalék helyett 1,5 százalékkal növekedhet 2015-ben.


A Berlinben bemutatott jelentés  szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága az olajár csökkenése és az euró gyengülése révén növekedik az előző, tavaly októberi prognózishoz képest nagyobb mértékben.

A foglalkoztatottság az idén ismét - sorban a nyolcadik éve - rekordot dönthet, a munkaviszonyban állók száma 170 ezerrel 42,8 millióra emelkedik a 81,1 milliós országban. A munkanélküliség tovább csökken, a tavalyi 6,7 százalékról 6,6 százalékra. A bruttó bérek a tavalyi 2,7 százaléknál is nagyobb mértékben, 3,2 százalékkal növekednek a kormány szerint. Így az idén is a lakossági fogyasztás lesz a gazdaság fő hajtóereje az export mellett, és várhatóan a beruházási tevékenység is élénkül - emelték ki az előrejelzésben.

Az export 3,6 százalékkal, az import 4,1 százalékkal bővül. A fogyasztói árak növekedése igen mérsékelt lehet, deflációtól azonban nem kell tartani - tették hozzá.

A német GDP tavaly 1,5 százalékkal bővült, míg a kormány októberben még csak 1,2 százalékos növekedéssel számolt. Az eltérés legfőbb az volt, hogy a geopolitikai feszültségek a vártnál kevésbé vetették vissza a gazdaság lendületét, a munkaerőpiaci helyzet és a fogyasztás pedig a vártnál jobban alakult - áll a jelentésben.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: