Idén is növekedhet kiskereskedelmi forgalom

Az idén is fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom tavaly regisztrált növekedési üteme az ING és a K&H elemzői szerint, akik úgy vélik, hogy tavaly év végén a bértömeg növekedés mellett a magas szinten lévő lakossági bizalom húzta a forgalmat.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt második becslése szerint az egy évvel korábbinál 5,1 százalékkal nagyobb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly novemberben mind a nyers, mind naptárhatástól megtisztított adatok alapján. A nyers adat a harmadik, a munkanaphatással korrigált adat a második hónapja mutat 5 százalék feletti éves növekedési ütemet. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: 2014 novemberében és az év első tizenegy hónapjában is 5,1 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, így Magyarország kiskereskedelmi forgalma már sorozatban tizenhetedik hónapja erősödik. 

A tárca szerint a tartós növekedés többek között a reáljövedelmek bővülésének, a javuló munkaerő-piaci helyzetnek, a kedvező inflációs folyamatoknak, valamint a fogyasztói bizalom magas szintjének köszönhető. Várakozásaik szerint a bővülés a következő hónapokban is folytatódik, a bankok elszámoltatása és a devizahitelek lezárása pedig további tartalékot jelenthet az ágazat növekedésében.

A bruttó hazai termék (GDP) alakulásában is visszatükröződik a kiskereskedelmi forgalom erősödése, ugyanis az első három negyedévben a háztartások fogyasztása 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A közel másfél éve bővülő kiskereskedelmi forgalom azt mutatja, sikeres a kormánynak az a törekvése, hogy az embereknél minél több pénz maradjon, nőjenek a háztartások megtakarításai, és a válság után ismét elkezdjenek vásárolni - emeli ki az NGM. 

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a 6-7 százalékos bértömeg növekedés, a magas lakossági bizalom, valamint az online pénztárgépeknek köszönhető fehéredés segítette a kiskereskedelmet. Úgy vélte, hogy a növekedés a következő hónapokban is szinten maradhat, sőt erősödhet kissé, egyrészt a munkaerő-piaci teljesítmény fennmaradása, másrészt a banki elszámolás miatt.

Utóbbival kapcsolatban kifejtette: összesen 225 milliárd forintnyi transzfer érkezik a bankszektortól a lakosság felé, ebből 105 milliárd forint visszafizetésként, további 120 milliárd pedig törlesztőrészlet-csökkenésként jelentkezik; mindez felfelé húzza majd a kiskereskedelmi forgalmat, még úgy is, hogy a választási év után 2015-ben a lakossági bizalom gyengülhet kissé.

Az ING elemzője tavaly éves átlagban 5,2, idén pedig 6 százalék feletti forgalombővülésre számít a kiskereskedelemben.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a növekedésben fontos szerepe volt az üzemanyag-forgalomnak, amely közel 9 százalékkal növekedett.  A szakértő szerint ez érthető annak fényében, hogy a múlt év utolsó hónapjaiban bekövetkezett olajárcsökkenés miatt fokozatosan váltak olcsóbbá az üzemanyagok. Az üzemanyag-forgalom jelentőségét jelzi, hogy anélkül a kiskereskedelmi forgalom növekedése 4,3 százalékos volt.  

A kiskereskedelmi piac bővüléséhez hozzájárult a nem élelmiszerek - többek között ruhák, használt termékek, tartós fogyasztási cikkek - forgalmának növekedése is, a szóban forgó termékek forgalma éves szinten 6,4 százalékkal nőtt 2014 novemberében. Ugyanakkor a nem élelmiszerek közé sorolt gyógyszerek forgalma novemberben csökkent, mégpedig 2,1 százalékkal - hívta fel a figyelmet Németh Dávid. 

Hozzátette: az élelmiszerek is kivételek voltak, forgalmuk 2,7 százalékkal nőtt 2013 novemberéhez képest, vagyis ebben a körben az átlagtól elmaradt a bővülés. 

Németh Dávid úgy véli, hogy a kiskereskedelmi trendeket nézve komolyabb változásra nem lehet számítani. Ugyanakkor több tényező is van, amelyek különböző módon alakíthatják a kiskereskedelmi forgatókönyvet. A szektor forgalmát befolyásolhatja egyrészt, hogy a gyengébb forint milyen mértékben épül majd be az árakba, másrészt az is kérdés, hogy az alacsony üzemanyagárak tartósak maradnak-e és mennyire "gyűrűznek be" az árakba.

A vezető elemző szerint összességében az idén is maradhat az 5 százalék körüli forgalombővülés az ágazatban.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: