Rendszeresen ellenőrzik a jegybank gazdálkodását

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendszeresen ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodását és az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét, vizsgálja, hogy a jegybank a jogszabályoknak, az alapszabályának és a közgyűlése határozatának megfelelően működik-e - közölte a számvevőszék csütörtökön.


A tájékoztatás szerint az ÁSZ ellenőrzései mindig visszamenőlegesek, korábbi időszakra vonatkoznak. A jelenleg folyamatban lévő ellenőrzés az MNB 2012. január 1. és 2013. december 31. közötti működésére, a jegybankba integrált Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete esetében pedig a szervezet 2009. és 2013. közötti működésére terjed ki.

A vizsgálat az úgynevezett korlátozott ellenőrzési jogkörrel végezhető ellenőrzések közé tartozik, mivel a jegybankra vonatkozó törvényi előírások szerint nem terjedhet ki a jegybank alaptevékenységére, így például a monetáris politikára - áll a közleményben.

Az ÁSZ az ellenőrzöttekkel kapcsolatos minden megállapítását jelentésbe foglalja, amelyet az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra és tesz közzé honlapján - közölte a számvevőszék.

Előzőleg az Együtt ellenzéki párt jelezte, hogy az ÁSZ-hoz fordul annak kivizsgálását kérve: a jegybanktörvénynek megfelelően működik-e az MNB.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: