A gyógyszeriparral egyeztetett a minisztérium

A transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodástól minden olyan versenyhátrány felszámolását elvárják, amelyet eddig a magyar gyógyszerpiac elszenvedett - hangsúlyozta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, a gyógyszeripari szakmai szervezetekkel folytatott konzultációt követően.


A Külgazdasági és Külügyminisztériumban szerdán folytatódott a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatos tárgyalássorozat, a gyógyszeripari konzultáción részt vett Budai Iván, a Magyar Vegyipari Szövetség igazgatója, Jakab Zoltán elnök és Némethi Erika igazgató az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületétől, valamint Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. 

Bogsch Erik úgy vélte, a megállapodás a magyar gyógyszergyártók számára hozhat olyan változást, amely további versenyhátrányt okozhat, de bíznak abban, hogy a kormány megfelelően tudja képviselni a magyar gyógyszergyártók érdekeit.

Mikola István elmondta, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásban lehetőségek is rejlenek, de ennek kibontakoztatása nem lesz könnyű munka. 

Az államtitkár kiemelte: a gyógyszerpiac a világ egyik legnagyobb piaca, a magyar nemzetgazdaság szempontjából fontos terület, ezért a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyógyszerpiaci érdekeket képviselni tudja.

Mikola István úgy látja, hogy meg kell birkózni a transzparencia kérdésével, mert szerinte az Egyeült Államok továbbra is titkolózik, nem teríti ki a kártyáját sok tekintetben, és ez az Európai Unió tagállamaiban izgalmat kelt.

Az államtitkár szerint nincs helye a sietségnek, az eredeti elképzelés, mely szerint az év végére össze kell hozni a megállapodást, nem tartható, hosszabb időre van szükség a részletek áttárgyalásához. 

Mikola István emlékeztetett arra, hogy a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményről az Európai Unió, az Európai Bizottság tárgyal az amerikai féllel, Magyarország tagállamként vesz részt ebben a folyamatban. "Ott vagyunk a tárgyalóasztaloknál, és képviseljük a magyar érdekeket" - jelentette ki.

Bogsch Erik fontosnak nevezte, hogy Magyarországon megmaradjon a kutatás-fejlesztési tevékenység, a kvalifikált munkaerő, és meglegyen az akadémiai, egyetemi háttér. Ugyancsak fontosnak tartotta a szakmai szervezet elnöke, hogy ha a törzskönyvezésben harmonizáció lesz, az ne legyen kedvezőtlen az európai, így a magyarországi gyártók számára.

Kérdésre válaszolva Bogsch Erik úgy vélekedett, hogy a magyar gyógyszergyártók lobbiereje Brüsszelben "közelíti a nullát", ezért bíznak abban, hogy a kormány a magyar gyógyszergyártók érdekeit jobban tudja képviselni, például szabadalmi kérdésben. (FOTÓ

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: