Robert Fico szlovák kormányfő leváltását indítványozzák, s emiatt rendkívüli parlamenti ülés kihirdetésére tettek indítványt a pozsonyi törvényhozás ellenzéki pártjainak képviselői pénteken.
MTI - A rendkívüli ülés összehívásához szükséges, 56 képviselői aláírást tartalmazó indítványt az ellenzéki pártok képviselői pénteken délelőtt adták át Pavol Paska házelnöknek, aki a házszabály értelmében egy héten belül össze kell hívja a rendkívüli ülést.
Az indítvány aláírói azzal indokolták kezdeményezésüket, hogy a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának a múlt héten történt állami felvásárlása állítólag gyanús körülmények mellett történz, s az adásvételhez szükséges dokumentumokat a kormányhoz állítólag közel álló egyik befektetői csoport, a J and T pénzügyi társaság készítette elő.
Az ellenzéki kezdeményezés előzménye, hogy Pozsony szeptember 5-én felvásárolta az SPP anyavállalatának kisebbségi részvénycsomagját a cseh Energetikai és Ipari Holdingtól (EPH) a vállalat 59 millió eurós (megközelítőleg 17,7 milliárd forint) tartozásának átvállalásával. Mivel annak többségi részvénycsomagja már eddig is a szlovák állam tulajdonában volt, így a gázipari vállalat teljes állami ellenőrzés alá került. Robert Fico azzal indokolta a reprivatizációt, hogy a szlovák kormány azáltal lehetőséget szerzett arra, hogy ellenőrzése alatt tartsa a gázárakat.
A tranzakciót, annak állítólagosan előnytelen volta miatt, egész sor kritika érte az ellenzék részéről, s az üzlet előnyösségét gazdasági elemzők is kétségbe vonták, mondván: az állam az SPP veszteséget termelő anyavállalatát vásárolta fel.
Az ellenzék közös, Robert Fico visszahívását irányzó indítványának megfogalmazására azt követően került sor, hogy egy a pozsonyi törvényhozás ellenzéki frakcióiból kilépett képviselők által alakított párt, az Új többség - Megegyezés (Nová Vacsina - Dohoda) képviselői a napokban olyan információkat hoztak nyilvánosságra melyek szerint a részvénycsomag állami felvásárlása során készült és ahhoz szükséges kormányzati dokumentumokat a J and T pénzügyi társaság készítette elő.
Az ezzel kapcsolatos vádakat Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszter azzal utasította el, hogy az elektronikus dokumentumokba úgy került a J and T Investment Advisors névjegye, hogy azok kidolgozása során a dokumentum előzetes verzióját véleményezés céljából elküldték a cégnek.
A cseh Energetikai és Ipari Holding, amelytől a szlovák kormány felvásárolta az SPP anyavállalatának kisebbségi részvénycsomagját, 2009-ben alakult és jelenleg több mint 20 energetikai céget birtokol. Részvényeinek 44,4 százaléka a PPF pénzügyi csoport kezében van, amelynek többségi tulajdonosa a Forbes magazin által 9,2 milliárdos vagyonnal a leggazdagabb csehnek megjelölt Petr Kellner. Az EPH-ban 37 százalékos érdekeltségekkel rendelkezik még a J and T befektetési csoport egyik résztulajdonosa, Patrik Tkác, valamint a korábban a J and T-nek dolgozó cseh vállalkozó, Daniel Kretinsky is, aki a cég fennmaradó részvényeit és a vállalat menedzseri ellenőrzését tartja kézben.
Az ellenzék indítványa alapján várhatóan a jövő hét folyamán összehívásra kerülő rendkívüli parlamenti ülés során, tekintettel a kormánypárt jelentős többségére (az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) 83 mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi parlamentben), legfeljebb heves vitára van, a kormányfő leváltására azonban nincs kilátás.