A Rossmann idén 7 százalékos bevétel növekedést tervez

MTI - Idén várhatóan hét százalékkal 46,65 milliárd forintra nő a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele  - jelentette be Flórián László, a társaság operatív ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Kiemelte: a gazdaság és a kiskereskedelmi forgalom stagnálása ellenére tudta a társaság növelni az árbevételét, ilyen mértékű növekedésre a világgazdasági válság 2008-as kitörése óta nem volt példa.

A cég az elmúlt három évben a trenddel szemben fejlődött, a versenytársaktól tudott vásárlókat megnyerni - tette hozzá.

Mint azt Flórián László ismertetette, a Rossmann forgalma 2012-ben 4 százalékkal 43,6 milliárd forintra nőtt, mérleg szerinti eredménye 508 millió forint volt.

A 2013-as adatok még lehetnek jobbak is, a hét százalékos forgalomnövekedés már biztos - jegyezte meg.

A magyar piacon húsz éve  működő társaságnak jelenleg 181 üzlete van, és 1160 embert foglalkoztat Magyarországon.

A dolgozók 93,5 százaléka nő, a meglévő létszámon felül több mint 200 kismamát tudhatnak a munkavállalóik között.

A bolthálózatról szólva Flórián László elmondta: a meglévő üzletek számát nem növelték, ebben az évben hét boltot újítottak fel vagy költöztettek forgalmasabb helyre.

Szólt arról is, hogy a magyarországi multinacionális vállalatok közül elsőként indították el tavaly novemberben a webshopot, az online drogériában a vállalat 14 ezer termékcikkéből 5000 elérhető az ország összes településén.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: