A kkv-k szerint kulcsfontosságú az üzleti sikerhez az informatika

A kis- és közepes vállalkozások 76 százaléka szerint az informatika szerepe kulcsfontosságú az üzleti sikerhez - derül ki a Microsoft idén végzett reprezentatív felméréséből.

MTI - A kutatás kimutatta azt is, hogy 66 százalékuk már használ valamilyen felhő alapú szolgáltatást. Elsősorban azért, mert az olcsóbb és rugalmasabb, mint a hagyományos informatikai megoldások használata.

A felmérés, illetve a kkv-k igénye alapján fejlesztette ki az évi 1 milliárd forint árbevételű Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. és a Microsoft Magyarország az első digitális számlatömb applikációt, amelyet a Nemzeti Adó és Vámhivatal is elismer a két cég közleménye szerint. A számlázó program teljesen kiváltja a papír számlatömböket, s a program könyveli is a kiadott számlákat.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel, dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt.

A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. dobozos ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó vállalat, a budapesti székhelyű cég jelenleg 105 embert foglalkoztat. Eddig több mint 50 országból töltötték le a programjait.

Informatika, szoftverfejlesztés
                   
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: