Az idén is lehet csatlakozni az Európai Hulladékcsökkentési Héthez

Az idén is meghirdeti az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódó magyarországi akciót, illetve az abban való részvételi lehetőséget.

MTI - Az OHÜ pénteki közleményében emlékeztet: a kelet-közép-európai régióban Magyarország volt az első partnerállam, a felhívást itthon tavaly tették közzé először.


Az Európai Bizottság LIFE+ programja által támogatott, 32 ország részvételével zajló hulladékcsökkentési héthez állami vagy magántulajdonú munkahelyi közösségek, a gazdaság bármely területén dolgozók kisebb-nagyobb csoportjai, különféle intézmények, köztük óvodák, iskolák, valamint társadalmi és civil szervezetek, illetve ez évtől már magánszemélyek is csatlakozhatnak.

A november 16-24. között megrendezendő akció célja, hogy egy héten át koncentráltan ráirányítsa a figyelmet a hulladék keletkezésének megelőzésre, csökkentésére.

Az idei akció kiemelt témája olyan megoldások bemutatása, népszerűsítése, amellyel úgy előzhető meg a hulladék keletkezése, hogy az adott termék az eredeti funkciójához képest más formában hasznosul. Emellett a vállalások a megelőzésről és az újrahasznosításról, a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzéséről, gyakorlatáról is szólhatnak.

A tavalyihoz hasonlóan az OHÜ nemcsak összefogja a jelentkezéseket, hanem biztosítja azokat az Európa-szerte már ismert arculati elemeket, amelyek szükségesek az akcióban való részvétel dokumentálásához.

Jelentkezni a www.ewwr.hu weboldalon lehet, itt a részvétel feltételeiről, illetve a korábbi projektekről részletes információkat is találhatnak az érdeklődők - áll a közleményben.

Megosztás a Google Pluson