Végre egy igazán jó hír jött a magyar gazdaságból

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2013 III. negyedévében 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a KSH. A nemzetgazdasági ágak döntő többségében bővülés következett be.


A beruházási tevékenység III. negyedévi 9,8 százalékos növekedésén belül a gép- és berendezés beruházások 10,1, az építési beruházások 9,5-kal emelkedtek. A beruházási teljesítményérték növekedéséhez elsősorban a közel egyharmad súlyt képviselő feldolgozóipar 13,6 százalékos bővülése járult hozzá, ezen belül a járműgyártás és az ehhez kapcsolódó beszállító ágazatok (gumi, műanyag, nemfém ásványi termék, illetve a gép, gépi berendezések gyártása), valamint az élelmiszeripar beruházása volt kiemelkedő.

A növekedést immár a KSH adatai szerint nem csak az állami presztízsberuházások húzzák, erre utal a gép- és berendezés beruházások - vagyis a termelő beruházások - tíz százalékot meghaladó növekedése. Ugyancsak kedvező folyamat, hogy az alágak közül nem csak az autóiparban nőnek a beruházások. Ugyanakkor az is jól látható, hogy az állami különadókkal, vagy épp a rezsicsökkentéssel sújtott energetikai ágazat a fejlesztések drasztikus visszafogásával próbálja a plusz terheket visszafogni, ez pedig fékezheti a lassú kilábalást a recesszióból.

Közel kétszeresére emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén (90,6%) a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeként. A nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 4,6 százalékos növekedése elsősorban a vasútépítések-, felújítások, alsóbbrendű útvonalak, egyéb útépítéseknek és járműbeszerzéseknek köszönhető. A mezőgazdasági gépbeszerzések és tárolók építésének következtében dinamikusan nőttek (36,3%) a beruházások a mezőgazdaságban. A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a volumen 21,3 százalékkal növekedett, ezen belül a legnagyobb mértékű emelkedés a kiskereskedelmi alágban következett be.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős bővüléséhez (11,7%) továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, az egyéb középületek felújítása, valamint a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek a beruházások a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (47,9%) és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (30,7%) nemzetgazdasági ágakban, ami egyedi nagy beruházások eredménye. Az építőiparban 9,9 százalékos volumennövekedést regisztráltunk. Számottevő a bővülés az oktatás (19,2%) és a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágakban (18,3%), amelyekben a nagyarányú növekedést részben az egy évvel korábbi alacsony beruházási teljesítményérték okozza.

Jelentősen visszaestek a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás (30,7%) nemzetgazdasági ág beruházásai. A lakásépítések visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 12,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A pénzügyi, biztosítási tevékenység beruházásai továbbra is elmaradtak (11,2%) az előző év azonos időszakitól.

Az előző negyedévhez képest a nemzetgazdasági beruházások mennyisége 2013 III. negyedévében 1,3 százalékkal emelkedett a szezonálisan kiigazított index szerint. 2013 I-III. negyedévében összesen 2823 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 3,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Megosztás a Google Pluson