Növelte árbevételét a Danubiana Kft.

A Danubiana Kft. mintegy hárommillió euróval növelte árbevételét, adózott eredményét pedig megkétszerezte 2013-ban az előző évihez képest  - közölte a bonyhádi borászati cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Schmidt Győző elmondta: a 2012-es 8,2 millió euró után 2013-ban várhatóan 11,5 millió euró körül alakul a kft. nettó árbevétele, az adózott eredmény pedig 700 ezer euró körül lesz.

A bővülés annak köszönhető, hogy a német tulajdonú társaságnak sikerült növelnie értékesítését a német, angliai és tengerentúli piacokon - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a cég tavaly 120 ezer hektoliter bort értékesített, 90 százalékban exportpiacon. A kft. bonyhádi és gyöngyösi telephelyén 148 ezer mázsa szőlőt dolgozott fel.

Az elsősorban fehér borokat értékesítő vállalkozás döntő részben saját készítésű borokat visz piacra. A 2013-as jó szőlőtermésnek köszönhetően az értékesített mennyiség 90 százaléka a kft. feldolgozóiban készült.

A Danubiana a külföldi piacokon elsősorban közepes árfekvésű borokat szállít az élelmiszer-kereskedelmi üzleteknek.

A cég ügyvezetője az idén az értékesített mennyiség növekedését várja. Az eddigi tárgyalások alapján a külpiacokon várhatóan tudják tartani az árakat, így a tavalyinál nagyobb árbevételre számítanak - tette hozzá.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: