Uniós forrásoknak köszönhetően nőtt az Alisca Bau Zrt. árbevétele

Elsősorban európai uniós projektekben való részvételének eredményeként több mint 1 milliárd forinttal növelni tudta árbevételét a szekszárdi Alisca Bau Zrt. tavaly - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Az építőipari cég 2013-ban eddigi legnagyobb nettó árbevételét érte el, 3,2 milliárd forintot, eredménye 200-300 millió forint körül várható - mondta Korcsmár István.

A társaságnak 2012-ben még 2 milliárd 81 millió forintos nettó árbevétele volt, és 88 millió forintos veszteséggel zárta az évet.

A cégvezető szerint a tavalyi növekedés annak köszönhető, hogy 2013 közepén jelentősen felgyorsultak az európai uniós projektek keretében zajló beruházások kifizetései. Míg a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus első éveiben 6-8 hónapot kellett várni a számlák kiegyenlítésére, tavaly 30-60 napon belül kifizették az elvégzett munkát.

Tájékoztatása szerint az Alisca Bau több jelentős projekt kivitelezésében fővállalkozóként vagy konzorciumi tagként vett részt. Ezek között említette a dél-tolnai ivóvízrendszer, a tolnai szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját, illetve a zombai és iregszemcsei csatornarendszer kiépítését, amelyek egyenként is  milliárdos nagyságrendű beruházások.

Korcsmár István közölte, a társaság a múlt évben saját forrásból több mint 100 millió forintot fordított fejlesztésre, vásárolt kotrógépeket.

A szerződésállomány alapján a cégvezető abban bízik, hogy a 2014-es év jobb lesz a tavalyinál, miután a zrt.-nek vannak az előző évről áthúzódó kivitelezései, és konzorciumi tagként több, közbeszerzési eljárás alatt lévő beruházásban is részt vehet.

Forrás: MTI/polusonline.com
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: