BÉT - Emelkedésre számítanak a tőzsdén az elemzők

Budapest - Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.
 
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat enyhén pozitív, ezért a nyitásban kisebb emelkedés várható.

Jelentős mozgásra nem számít hétfőn a szakember, de mint mondta, a nap közben érkező hírek változtathatnak a kereskedés irányán. Az OTP valószínűleg továbbra is nyomás alatt lesz az Ukrajnából érkező hírek miatt - tette hozzá.

Szintén emelkedésére számít Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

Pénteken a zárószakaszban lezárult az indexek újrasúlyozása, amiben egyrészt a BUX, másrész a régiós CECE-index volt érintett. A nagy papírok eladói nyomás alatt voltak, ezért pénteken gyengén zárt a BÉT, de ezt már hétfőn a nyitásban elkezdheti korrigálni a piac, ami egész nap folytatódhat - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,13 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 16 764,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt. A Mol 250 forinttal, 2,05 százalékkal 11 950 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 125 forinttal, 3,14 százalékkal 3850 forintra esett, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,98 százalékkal 309 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 67 forinttal, 1,75 százalékkal 3887 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

BUX: 16 762,90 pont, +0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,91 pontos emelkedéssel, 16 762,90 ponton nyitott hétfőn.

A pénteki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: