BÉT - Nulla körüli nyitást vár a szakértő

Nulla körüli, negatív tartományban való nyitásra számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértő.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: az OTP gyorsjelentésében közzétett adatok mozgatják pénteken a budapesti börzét.

A magyar bankpapír beárazása a befektetők részéről már csütörtökön megkezdődött, ami pénteken is folytatódhat. Az OTP részvényeinek árát várhatóan a nagy céltartalék-képzés és így a kisebb profit lehetősége határozza meg. Ezért Német Sándor nulla körüli, negatív tartományban való nyitásra számít a BÉT-en.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,59 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 17 394,25 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 215 forinttal, 1,63 százalékkal 13 420 forintra erősödött, 636,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 2,13 százalékkal 3950 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,61 százalékkal 332 forintra nőtt, forgalma 427,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 61 forinttal, 1,64 százalékkal 3649 forintra esett, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1557,35 ponton zárt csütörtökön, ez 12,37 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

BUX: 17 328,91 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,34 pontos csökkenéssel, 17 328,91 ponton nyitott pénteken.

A csütörtöki záró értékéhez képest 0,38 százalékkal csökkent.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: