Indul a NAV tavaszi ellenőrzéssorozata a fővárosban és Pest megyében

Budapest - Az évszakra jellemző kereskedelmi tevékenységeket és szolgáltatásokat vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a március 24-én kezdődő, május 2-ig tartó ellenőrzéssorozatában.
 
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága közölte: a tavasz beköszöntével többen vásárolnak a dísznövény-kereskedésekben, megnő a gumiszervizek és a ruhatisztítók forgalma, de ilyenkor sokan keresik a fodrászok, kozmetikusok, valamint a műköröm- és műszempilla-építők szolgáltatásait is. Egyre több kültéri vendéglátóhely nyílik meg, de kiemelt figyelemre számíthatnak a taxisok és az internetes kereskedők is.

A tájékoztatás szerint NAV fővárosi és Pest megyei adóellenőrei főként a felsorolt kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységekre fókuszálnak.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a húsvét előtt több revizor lesz a piacokon és a vásárcsarnokokban, ahol a társhatóságokkal közösen ellenőrzik a szabályok betartását. A NAV szakemberei elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e számlát, nyugtát a bevételeikről, bejelentik-e alkalmazottaikat és igazolni tudják-e árujuk eredetét.

Tavaly a tavaszi ellenőrzések csaknem harmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, amelyeket jellemzően olyankor követtek el, amikor már senki sem gondolt a revizorok megjelenésére. Ezért az ellenőrzésekre munkaidőn túl, hétvégén és éjszaka is számítani lehet - közölte a NAV.

A szabályok megszegése akár egymillió forintos bírságot és több évet érintő adóellenőrzést is jelenthet a mulasztóknak.

Az adóhatóság ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vásárlók kérjék el a nyugtát, mert ezzel hozzájárulnak a tisztességes kereskedelemhez, és vásárlói jogaikat is csak így tudják érvényesíteni.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: