Tovább hízott a Google

Az internetes reklámjainak kattintásonként számolt díjának 9 százalékos csökkenése mellett is nőtt a Google negyedéves bevétele és nyeresége.

A Google pénzügyi szempontból a világ egyik legsikeresebb vállalata, de kihívást jelent számára az alkalmazkodás a felhasználók szokásaihoz. Régebben kizárólag számítógépeket és laptopokat használtak az emberek, de mostanra többeknek az okostelefon és a táblagép lett az elsődleges eszköz az internet eléréséhez.

A Google számára ez annyiban probléma, hogy az interneten hirdetők nem hajlandóak annyit fizetni egy okostelefonon megjelent reklámért, mint egy laptopon megjelent hirdetésért.

Válaszlépésként a Google folyamatosan csökkenti a reklámokért felszámolt díjakat, 2014 első negyedéve már a tizedik egymást követő negyedév volt, mikor visszaestek az árak.

A reklámbevételek összeomlása nem következett be, az olcsóságot ellensúlyozta a nagyobb értékesített mennyiség. A Google-nál megjelenő reklámokra 26 százalékkal több kattintás érkezett, mint egy évvel korábban.

2014 első negyedévében a cég nyeresége 3,45 milliárd dollár volt (részvényenként 5,04 dollár), 2013 első negyedévében még csak 3,3 milliárd dollár (részvényenként 4,97 dollár). Az összesített bevételek ugyanebben az időben 19 százalékkal nőttek, elérve a 15,4 milliárd dollárt. A növekedés ellenére az eredmények elmaradtak a piaci várakozásoktól.

A Google működési kiadásai emelkedtek, ezt részben vállalati felvásárlásai és 2300 új alkalmazott felvétele magyarázta. A cégnél majdnem két éve nem lett ennyi új munkahely egy negyedév alatt, mint most.

Az internetes keresőszolgáltatás mellett a Google tovább bővíti befektetéseinek körét. Az Android operációs rendszer és a Chrome internetböngésző sikere után most az a kérdés, hogy milyen fogadtatásban részesül a Google Glass okosszemüveg és a cég automatizált, vezető nélküli autója.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: