Picit begyengült a forint

Minimális mozgás mellett esett a forint az euróval szemben.

Konferencia a követeléskezelésről a Napi.hu szervezésében. Május végéig kedvezményesen vásárolhat jegyet!

Amíg a reggeli órákban 302,4 forintot kértek egy euróért, addig délután öt óra előtt pár perccel 303,1-et, a gyengülés tehát egészen minimális. Az eseménytelen kereskedést több dolog is segítette: egyrészt nem okozott nagy meglepetést sem az EP-, sem az ukrajnai választás, másrészt pedig mind az amerikai, mind a londoni piacok zárva tartottak hétfőn.

Miután a forint az elmúlt hét vége felé áttörte azt a 302,5-ös szintet, melyről korábban többször is visszapattant, a piac most egyelőre kivár, hogy az áttörés tartós lesz-e, vagy pedig csak ideiglenes és hamarosan gyengülés várható. Amennyiben az előző forgatókönyv valósul meg, úgy a következő ellenállási szint 300 forintnál lesz, amit a szakértők szerint egyelőre nem fog tudni áttörni a magyar deviza, így ebben az esetben 300 és 304 forint közötti euróárfolyam várnak a közeljövőben.

Délután öt előtt pár perccel tehát egy dollár 222, egy font 374, egy svájci frank 248,2, míg a japán jen 2,1796 forintot ért.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: