Szakértő: átlag feletti forgalomban emelkedett a BUX tőp

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,84 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 19 092,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: átlag feletti forgalomban emelkedett több mint 1 százalékkal a BUX. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, az új frekvenciatenderrel kapcsolatos híreket pozitívan értékelték a befektetők - közölte.

Folytatódott csütörtökön az OTP és a Mol erősödése. Az OTP 4750 forinton zárt, és ha a nemzetközi hangulat nem fordul kedvezőtlenebbre, akkor pénteken további emelkedés is lehet - hívta fel a figyelmet.

A szakértő hozzátette: a befektetőket valószínűleg megnyugtatta, hogy az ukrán válság megoldódni látszik, és a devizahiteles mentőcsomag esetében nem a bankok számára legrosszabb forgatókönyvre lehet számítani.

A Mol 135 forinttal, 0,99 százalékkal 13 715 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 1,39 százalékkal 4750 forintra nőtt, forgalma 8,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 3,15 százalékkal 327 forintra emelkedett, forgalma 514,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4220 forintot ért, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1528,90 ponton zárt csütörtökön, ez 1,90 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a takarmánybúza elszámolóára változott csütörtökön. A termény augusztusra 390 forinttal olcsóbb lett, 47 000 forintra csökkent az ára. Szeptemberre maradt 48 000 forint.

A malmi búza augusztusra változatlanul 49 000, szeptemberre 49 800 forint.

A takarmánykukorica júliusra továbbra is 49 500, novemberre 47 500, decemberre 47 700 forint.

A takarmányárpa elszámolóára augusztusra maradt 45 000, szeptemberre szintén 45 000 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag októberre változatlanul 93 500, novemberre 95 800 forint.

A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 101 000 forint.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: