Megjelent a Városligeti Műjégpálya hűtési rendszerének bővítési tendere

Budapest Főváros Önkormányzata nyílt közbeszerzést írt ki a Városligeti Műjégpálya hűtési rendszerének kapacitásbővítésére - a felhívás a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Az elmúlt télen, a frissen elkészült műjégpálya hűtési rendszere már néhány fokos plusz hőmérséklet esetén sem bírt jeget készíteni. 

Az elvégzendő feladat - egyebek mellett - a beépített 5 darab, részben titánlemezes, hőcserélő elbontása és a tervezett megfelelő kapacitású 4 darab új hőcserélő beépítése. Amennyiben a bontás során - a nyertes vállalkozás hibájából - valamelyik hőcserélő megsérül, azért darabonként 1 millió forint kötbért kell fizetnie.

A fővárosi önkormányzat most úgy kalkulál, hogy a nyertes ajánlatban szereplő bruttó összeg 67,56 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza, míg a maradék 32,44 százalék lesz az önkormányzat önrésze.

Ajánlatot az tehet, akinek - az elmúlt 3 év átlagában - a hűtéstechnológiai rendszer kivitelezéséből származott nettó árbevétele elérte az évi 20 millió forintot. Referenciaként pedig fel kell mutatni az elmúlt 5 évből legalább egy, nettó 20 millió forint értékű, hűtéstechnológiai rendszer kivitelezésével kapcsolatos munkákra szólt szerződést.

Az ajánlattételi határidő július 14. A legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: