Milliárdokért tűnhet el Budapest szégyenfoltja

Szeptemberig talán eldőlhet: ki és mennyiért veszi meg Budapest legendás betontorzóját. Az egykori Rózsadomb Hotel épületét ugyanis eladásra kínálja a CIB Bank. Kérdés csak az, ki vesz meg egy per alatt álló épületet?

Ritkán akad vevő egy per alatt álló épületre, még ritkábban olyanra, amelyre nincs érvényes építési engedély és hitel. Márpedig úgy néz ki, hogy az egykori Rózsadomb Hotel esetében erről van szó. A hányatott sorsú épületért folytatott küzdelem ugyanis váratlan fordulatot vett hétfőn, mikor a CIB Bank közleményben tudatta hogy " az ingatlanpiaci kilátások jelentős javulása miatt a CIB-csoport a budapesti Rózsadombon elhelyezkedő volt SZOT üdülő értékesítése mellett döntött. A cél, hogy hosszú távon működő, a leendő vevő, a II. kerület, Budapest egésze és a bankcsoport szempontjából egyaránt kedvező megoldás szülessen."

A rózsadombi ingatlan eladásával kapcsolatos feladatok ellátásáért a Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlan tanácsadó cég felel - ez akár happy end is lehetne, de ismerve a zűrös tulajdonviszonyokat ünnepelni talán még korai. Még akkor is, ha a pénzintézet egy elsőfokú bírósági döntést követően nyeregben érezheti magát.

A per még folytatódik

Az épületért ugyanis még mindig folyik egy per a korábbi tulajdonos Globex Rt.-vel, illetve ennek két tulajdonosával, Vajda Lászlóval és Vellai Györgyikével.  A fél évvel ezelőtt megszületett bírósági döntés is több, mint különös: egy, a bank nevében fellépő ciprusi cég - vélhetően a 2008-ban a tulajdonosi körben megjelent CNCT Holdings Ltd. - ugyanis görög nyelven kérte az összes peranyagot a magyar bíróságtól, amely ezt követően formai okokra hivatkozva döntött az ex-Globex tulajdonosok ellen.

A bírósági döntés ismeretében két változat képzelhető el: vagy peren kívül megegyezett a bank a felperes ex-Globex tulajdonosokkal, vagy úgy hirdette meg eladásra az épületet, hogy a per következményeit magára vállalja, s a jövendő tulajdonosnak így nem kell egy esetleges kártérítési pertől és annak következményeitől tartania. ( Az ügyben a CIB Bankot és Vellai Györgyikét is kerestük, de nyilatkozni és további részletekkel szolgálni egyikük sem akart.)

Tízmilliárdot is ért

A hányatott sorsú épület - amelynek értékét 1998-ban tízmilliárd forintra tartották - története amúgy sem nélkülözi a botrányos közjátékokat. A csupasz betonváz a Globex brókercég bukását követően került a soproni önkormányzat birtokába. A város ugyanis korában egy 3,5 milliárd forintos értékpapír csomagot bízott a brókercég kezelésére, ami a csőd során "eltűnt", ezt követően jutottak az épület tulajdonjogához, amit azonmód értékesítettek. A vevő Pro-Hill Kft., majd később az Excelsior Kft. az épület átalakítását és gyors megnyitását tervezte.

Német szál a történetben

A Rózsadomb hotel hányatott történetének egyik érdekes fejezetéről 2012-ben számoltunk be. A németországi Globex utódfelszámolója ugyanis több milliárdos pert indított az Erste Bank ellen. A Globex GmbH utódfelszámolója szerint az egykori Postabank és az épület volt tulajdonosa, a Hunguest Rt. együttesen egymilliárd forint körüli összeget vettek ki a Globexből, s így közvetlenül is hozzájárultak a cég bedőléséhez. A per a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma előtt volt. Amennyiben a bíróság német Globexnek ad igazat, akkor az Erste Banknak kell helytállnia, ugyanis a Postabank kétes kinnlevőségeire adott állami garancia 10 év után lejárt ezért az osztrák tulajdonban levő pénzintézetnek kell helytállnia.

Éppen tíz évvel ezelőtt, 2004 februárjában jelent meg az a tudósítás, mely szerint ez utóbbi vállalkozás apartmannokat alakítana ki az egykori SZOT Szálló területén. Az akkor 6-7 milliárd forintos beruházást szintén a CIB Bank finanszírozta - volna és az átadás időpontját már 2005-re ki is tűzték. De ebből sem lett semmi. ( A cégbírósági adatok szerint sem a Pro-Hill, sem az Excelsior nem található már a működő cégek között.)

Az épület mai értékét meghatározni már csak az esetleg még folyó per miatt sem könnyű: annyi biztos, hogy a CIB Bank 2009-ben 24,4 millió euróért - mai árfolyamon körülbelül 8 milliárd forintért - adta el az épületet a Brivon Zrt.-nek. Ez utóbbi cég egyébként később a pénzintézethez került. A különleges adottságokkal rendelkező, de luxushotelnek aligha alkalmas betonváz és telek értéke ma "alaphangon" 9-10 milliárd forint lehet, tehermentesen!

A rózsadombi "fantomhotel" másfél évvel ezelőtt került ismét a vezető hírek közé. Ekkor írtuk meg, hogy a második kerületi polgármester a hotel feletti telken építteti villáját. Az akkor napvilágot látott információk szerint vélhetően ennek köszönhetően változott meg a bank korábbi elképzelése: az átalakítás helyett az épület bontását, majd ezt követően kétszintes villapark kialakítását szorgalmazták - és erre lett is volna vevő! De mindezidáig ebből sem lett semmi.

A mostani eladási kísérlet érdekessége, hogy a CIB már korábban is a C&W céget bízta meg nagyértékű ingatlanjainak értékesítésével. A Napi.hu információi szerint a nemzetközi tanácsadó cég prágai irodája kísérelte meg értékesíteni a hévizi egykori Rogner - ma Lotus Therme - Hotelt. A 20 millió eurós üzlet befejezéséről egyelőre nincs friss hírünk.

A C&W szakértője lapunk kérdésére úgy fogalmazott, tulajdonképpen egy páratlan adottságú helyszínt kínálnak eladásra nettó 16 millió euróért (mintegy ötmilliárd forintért). A 23 ezer négyzetméteres teleken álló felépítmény sorsa a vevő szándékaitól függ, a megtartása azonban komoly műszaki problémákat vet fel leendő tulajdonosnak. A telek adottságai viszont kitűnőek, a 20 százalékos alapterületi beépíthetőség 0,95 százalékos szintterületi mutatóval párosul, azaz 20 ezer négyzetmétert is meghaladhatja a felépítmény teljes területe. A kereskedelmi ingatlanpiac megmozdulása, a közelmúlt tranzakciói - Balettintézet, Párisi udvar, Stefánia Park - arra utalnak, hogy érdemes piacra lépni az ingatlannal, amelynek értékesítését az év végéig várják.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: