Tovább drágult a búza, stagnált a kukorica ára

A malmi búza és az árpa árának növekedése bő 1 százalékkal húzta fel a Magro Gabonaindex (MGX) értékét a 34. héten, így augusztus 18-án reggel 10050 ponton állt. A többi gabonaféle (kukorica, rozs, tritikálé, zab) ára érdemben nem változott, illetve gyengén csökkent. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

További, újabb 2 százalékkal nőtt a malmi búza ára a 34. héten a Magro.hu piactéren, így egy tonna ára megközelítette az 50 ezer forintot. Amióta elterjedt, hogy a sok csapadék miatt minőségi problémák adódnak a búzával és a malmi búza aránya az össztermésen belül a szokásosnál jóval alacsonyabb, azóta az ára folyamatosan emelkedik. Sőt az árolló egyre nagyobbra nyílik, ugyanis a takarmánybúza ára, annak erős kínálati piaca miatt, nem tart lépést ezzel a drágulással, sőt, kifejezetten stagnál. Így továbbra is átlagosan 41 ezer forinton kereskednek vele. A határidős jegyzések alapján az év utolsó negyedében mind a malmi, mind a takarmánybúza ára további 1-2 százalékkal nőhet majd Magyarországon. A búza ára Párizsban (MATIF) stagnált, Chicagóban enyhén emelkedett a múlt héten. Persze az árnövekedésnek van tere, hiszen világviszonylatban és Magyarországon is mintegy 20 százalékot csökkentek a búzaárak az első negyedévhez képest. Jelenleg összesen 16 ezer tonna búza eladására, valamint 5 ezer tonna vételére van konkrét ajánlat a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. jún.
2014. júl.
2014.
31. hét
32. hét
33. hét
34. hét
Átlagár (Ft/t)
56 889
49 108
45 199
45 024
47 046
49 156
Kötési mennyiség (t)
6 347
13 945
4 000
4 103
3 296
3 810

A búza átlagárának alakulása
Az ókukorica ára alacsony forgalom mellett továbbra is stagnált a 34. héten. Sokkal izgalmasabb kérdés viszont, hogy hogyan alakul az új termény ára a betakarításig és főleg az után. Az árak ugyanis tavasz óta esnek. A globális és a hazai jó terméskilátások folyamatosan lefelé mozgatják az árakat, de a hazai kukoricaárnak az sem tesz jót, hogy sok lett a takarmánybúza az idén. Mivel a továbbiak nehezen kiszámíthatók, így az eladók, de sok helyen a vevői oldal is kivár. Ez a magatartás már csak azért is indokoltnak tűnik, mivel a jelenlegi árak már közelítik az intervenciós árakat. Ugyanakkor a határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a kukorica ára növekedhet az év utolsó negyedében és jövőre már akár 40 ezer forint felett is lehet az ár.. A legolcsóbb kínálati ár 35 ezer forint egy tonnára. Jelenleg a piactéren 2 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 56 ezer tonnát keresnek.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. jún.
2014. júl.
2014.
31. hét
32. hét
33. hét
34. hét
Átlagár (Ft/t)
49 912
47 769
49 957
47 962
48 431
48 266
Kötési mennyiség (t)
19 513
16 714
2 113
3 200
1 877
1 900


A kukorica átlagárának alakulása
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: