BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők

A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a pozitív nemzetközi hangulat miatt az OTP papírjainál emelkedést vár, és szerinte kisebb erősödés jöhet a Mol esetében is. A Richternél oldalazást valószínűsít, mert a társaság helyzetét továbbra is nehezíti az orosz deviza gyengülése. Így a szakember összességében kisebb emelkedésre számít a magyar tőzsdén szerdán.

Erősödést vár a hazai börzén Horváth Ákos, az Erste Befektetési  Zrt. elemzője is. A szakértő szintén kiemelte a kedvező nemzetközi légkört, illetve a pozitív befektetői várakozásokat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,80 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 17 037,95 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt. A Mol 130 forinttal, 1,12 százalékkal 11 510 forintra csökkent, 526,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,72 százalékkal 4005 forintra esett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 331 forintra erősödött, forgalma 125,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,03 százalékkal 3690 forintra nőtt, a részvények forgalma 833,0 millió forintot ért el.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: