Ukrajna eladná összes szénbányáját

Valamennyi szénbányáját privatizálná az ukrán kormány, amelyek túlnyomó többsége veszteséges.

A kijevi kormány 2015-2016-ban privatizálni tervezi az ország valamennyi szénbányáját - jelentette a TASZSZ. Ebben a kormányt alakító pártok a koalíciós szerződésükben egyeztek meg. Azokat a bányákat, amelyeket nem sikerül eladni, bezárják, vagy felszámolják. Megszüntetik az Ugol Ukrainy állami szénkereskedelmi vállalatot is, és átállnak a közvetlen eladásokra. A tervek szerint 2020-ra az ukrán szénbányászatnak önfenntartóvá kell válnia, megszüntetik az állami támogatást és fejlesztéseket.

A terv tulajdonképpen már a rendszerváltás előtt, Viktor Janukovics vezetése alatt megszületett, aki tavaly 45 szénbányát akart eladni, hogy megszabaduljanak az ágazat veszteségétől és növeljék termelését. Az ukrajnai bányáknak ugyanis 70 százaléka állami tulajdonban van, s ezek 80 százaléka veszteséges. A Kommerszant Ukraine szakértője szerint nehéz lesz megszabadulni ezektől, mert kitermelési költségük mintegy 50 százalékkal magasabb a magántulajdonban levőkénél. Emellett a legfontosabb bányák a belháború dúlta Donyecki-medencében vannak.

Forrás: napi.hu / mti.hu / polusonline.com

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: