Az utakon fülelnék le az áfacsalókat

Az elektronikus közúti árumozgásokat ellenőrző rendszer segítheti az áfacsalás megelőzését a tejtermékeknél - mondta az FM-államtitkár.


A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a jövőben az elektronikus közúti árumozgásokat ellenőrző rendszer (ekáer, Trade Controll) játszhatja a legnagyobb szerepet az áfacsalással érintett tej és tejtermékek visszaszorításában - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Nagy István elmondta: a rendszer segítheti azt, hogy csak azok a termékek juthassanak a magyar piacra, amelyeket az adóhatóságnál és élelmiszerek esetében az élelmiszerlánc-biztonság felügyeleti hatóságnál bejelentettek, és bizonyítottan eáker-azonosítószámmal rendelkező szállítmányból valók.

A gyanús szállítmányok kiszűrését segítheti szerinte az is, hogy a Belügyminisztérium a határátkelőknél negyven súlymérőt állít munkába jövőre.

Utalt arra is, hogy az adóhatóság emberei az idén 121 alkalommal ellenőriztek UHT tejjel kapcsolatos szállítmányokat, a nyáron pedig az országos főállatorvos által elrendelt kiemelt ellenőrzés nyomán 116 ezer liter tejet vontak ki a forgalomból.

A rendszer bevezetését januártól tervezik, ennek alapja az e-útdíj rendszere lenni.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: