Épül a beregi árvízszíntcsökkentő tározó

Jól halad a beregi árvízszíntcsökkentő tározó építése, a 33 milliárd forint értékű beruházás munkálatainál ötven százalék feletti készültségi szintet értek el a kivitelezők.


A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság adatai szerint a 2015 végére elkészülő hatvan négyzetkilométernyi tározó 58 millió köbméter víz befogadására lesz képes a Tisza árhullámából.

Szükség esetén a folyó vízállását Tivadar térségében 80 centiméterrel, míg lejjebb, Záhonynál 20 centiméterrel csökkentheti a létesítmény.

A tározó feltöltését a Tarpa térségében épülő úgynevezett beeresztő műtárgy biztosítja majd, a hozzá tartozó, a Tiszát és a tározót összekötő csaknem négy kilométeres sávon. A víz leeresztésére pedig a Tisza jobb parti töltésénél tervezik egy háromnyílású zsilip kialakítását.

A tározó köré 50,7 kilométer hosszúságban épül töltés, mintegy 2 millió köbméter föld mozgatásával.

Jelenleg Gulács és Tivadar, továbbá Tarpa és Tivadar, valamint Lónya környékén egy fióktározó töltését építik a kivitelezők, valamint a gát kisműtárgyait alakítják ki. Tart a vízbeeresztő műtárgy építése is, megkezdődött a pillérek vasszerelése és betonozása. Az acélszerkezet szintén készül.

A földmunkáknál és a kisműtárgyak létrehozásánál december végéig a tervezett ötvenszázalékos készültségi szintet érték el a kivitelezők. A vízbeeresztő betonszerkezeti munkálataival pedig mintegy hetvenszázalékos arányban végeztek.

A projekt tartalmazza a beregi belvízrendszer rekonstrukcióját is, amelynek során a tározó területén belül és kívül egyaránt megújulnak a csatornák. Korszerűsítik továbbá a tiszaszalkai szivattyútelep zsilipszerkezeteit, ott új raktár is épül az üzemeltetéshez és a karbantartáshoz szükséges eszközök tárolására.

A tározó töltéskoronája aszfaltburkolatot kap majd, amely a helyi kerékpáros közlekedést és a természetjáró turizmust segítheti a térségben.

A beregi tározó a második árvízszíntcsökkentő létesítmény lesz a legárvízveszélyesebbnek tartott szatmár-beregi térségben. Az első, 17 milliárd forintért épült Szamos-Kraszna-közi tározót november elején adták át.

A térségben 2001 márciusában pusztított árvíz, Tarpánál szakadt át a Tisza gátja, és mintegy 100 milliárdos kár keletkezett a környék településein.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: