Finom hangolják a régiós részvényindexet

Nem hozott érdemi változást a régiós CECE index újrasúlyozása. 


Új tag nem került be az indexbe és egyik komponens sem került ki. A magyar papírokat egyetlen változás érinti, az Appenninn részvényeknek csökken a közkézhányada és így minimálisan, de a súlya is változni fog. 

Tegnap este publikálták a régiós CECE index előzetes paramétereit, melyek alapján nem fog jelentősen változni az index összetétele. A végleges paramétereket viszont majd csak a december 17-ei záróárak alapján fogják meghatározni. Az új súlyok a december 19-ei zárást követően lesznek érvényben, így az index követéséhez szükséges átkötéseket várhatóan december 19-én fogják az alapkezelők végrehajtani, így ezen a napon forgalom növekedésére lehet számítani.

A decemberi index felülvizsgálasorán nem került ki és nem került be sem új részvény az indexkosárba sem Magyarországon, sem a régió többi országában.

Az indexsúlyok jelentősebben csak a cseh (Telefonica) O2 és az a lengyel Alior bank esetében fognak változni , azonban az elmozdulás mértéke még itt sem haladja meg a 60 bázispontot. A cseh Unipetrol, illetve a magyar Appeninn súlya csak minimálisan változik, azonban az alacsony likviditás miatt még ez is a napi átlagos forgalom felével megegyező mérető átsúlyozási hatást eredményez.

Összességében régiós CECE index indexátsúlyozása ezúttal nem fog komoly változásokat hozni. Az átsúlyozás forgalomarányos hatása minden esetben bőven egy nap alatt marad és csak néhány esetben lépi át a fél napos forgalmat is, így jelentősebb árfolyam hatásra egyik régiós részvény esetében sem számítunk a CECE index új súlyainak bevezetése kapcsán.

Ugyanakkor tapasztalataink alapján a forgalom a december 19-ei napon annak ellenére megemelkedhet, hogy ezt a súlyok változása, pontosabban változatlansága nem indokolná. 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: