Kis
mértékben, mindössze 1 százalékkal növekedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a
49. héten, de érdemben egyik gabonaféle ára sem változott. A mutató december
8-án reggel 8211 ponton állt. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az
alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért
pedig kattintson ide>>.
Az elmúlt napokban újra sok eső
esett, így azok a gazdaságok és gazdák, akik még nem fejezték be a kukorica
betakarítását egyre nagyobb bajban vannak. A belvizes, sáros területeken lábon
maradt növény várhatóan már csak fagyos időben kerülhet a raktárakba. Ilyen
megye például Csongrád. A termény ára nem változott jelentősen a 49. héten a Magro.hu piactéren,
maradt 39.000 forint alatt. Mind a hazai, mind a nemzetközi határidős piacokon
növekedett ugyanakkor a kukorica ára, igaz, csak mintegy 3 százalékkal. A
tavasz kezdetére 40.500 forintra nőhet a hazai ár. A kérdés már csak az, a
tárolás költségeit kitermeli-e ez a lehetséges drágulás. Csak akkor egyértelmű
igen a válasz, ha a mostani várakozásoknál nagyobb lesz a növekedés. December
közepéig még jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani a piacokon. Jelenleg a
vételi pozíciók erősebbek: 28 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 110
ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.
A
kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
2014.
okt.
|
2014.
nov.
|
2014.
|
||||
46.
hét
|
47.
hét
|
48.
hét
|
49.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
40 115
|
36 211
|
36 980
|
36 997
|
38 724
|
38 762
|
Kötési
mennyiség (t)
|
11 117
|
16 794
|
4 905
|
4 224
|
2 950
|
2 715
|
A kukorica átlagárának alakulása |
A hazai búzapiac stabil. A malmi
búzáért átlagosan 48.950 forintot, a takarmánybúzáért 43.650 forintot fizettek
a piactéren. Magyarországon inkább az jelenti a hírt mostnában, hogy nehezen
halad az őszi búza vetése, sok helyütt le is kellett azt állítani.
Természetesen itt is a sok eső az ok. A világpiacon ugyanakkor egyértelműen a
„bika” volt az úr a kereskedésben: Chicagóban és Párizsban is drágult a
termény. A hazai piaci várakozások alapján a malmi búza márciusban 52.000
forint, a takarmánybúza 45.000 forint lehet. Jelenleg összesen 2 ezer tonna
búzát kínálnak, valamint 11 ezer tonnát keresnek a piactéren.
A
búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
|
||||||
2014.
okt.
|
2014.
nov.
|
2014.
|
||||
46.
hét
|
47.
hét
|
48.
hét
|
49.
hét
|
|||
Átlagár
(Ft/t)
|
48 269
|
47 459
|
47 708
|
47 524
|
48 225
|
48 160
|
Kötési
mennyiség (t)
|
7 633
|
6 469
|
1 249
|
1 100
|
2 000
|
1 913
|
A búza átlagárának alakulása |
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése