Varga is megszólalt a vasárnapi zárva tartásról

A nemzetgazdasági miniszter szerint is támogatja a kormány a KDNP ötletét.


A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni. (A törvénytervezetről részletesen itt olvashat.) Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.

Varga bejelentése nem meglepő, hiszen szerdán késő este Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlésben azt mondta: a kérdés felvetése érdekek harca. Szavai szerint a gazdasági érdekek nem csorbulnak és nem lesz kevesebb a fogyasztás azzal, hogy nem heti hét napon lehet beszerezni a javakat, csak a vásárlói szokások fognak átalakulni és ez ösztönözheti a kereskedők közötti versenyt is. Hozzátette: az állam sem számol kevesebb költségvetési bevétellel. A foglalkoztatásra kitérve azt mondta, ha a vásárlóerő marad ugyanannyi, csak időben rövidül a vásárlási lehetőség, az áru és a szolgáltatás minősége pedig változatlan, akkor ugyanannyi munkavállalóra lesz szükség.

Az államtitkár szerint bizonyára lesznek, akik rossz néven veszik, hogy nem mehetnek vasárnap a nagyobb üzletekbe, de valódi érdeksérelem nem lehet. A munkavállalók egyértelmű érdeke ugyanakkor az, hogy vasárnap ne kelljen dolgozni - emelte ki. Tállai szerint van olyan erős a magyar gazdaság, hogy az emberi, munkavállalói szempontokat lehessen előtérbe helyezni, és ezen érdek mentén a kormány támogatja a javaslatot.

Forrás: napi.hu
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: