Csoda történt: az IMF most nem szivat

Az IMF elismeri a magyar gazdaság eddigi eredményeit, a gazdaság bővülésének erős ütemét, az alacsony államháztartási hiányt és a devizahitelekkel kapcsolatos problémák megoldását - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel pénteken.


Az NGM közleménye szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - a minden évben szokásos eljárás keretében - 2014. január 21-30 között Budapesten tárgyalt. Az IMF delegációja az egyeztetések lezárásaként ezúttal is elkészítette záró nyilatkozatát (Concluding statement).

A közleményben kitérnek arra: az egyes gazdasági mutatók pontos értékét, illetve a jövőben szükséges intézkedéseket illetően az IMF értékelése és a kormányzati célok között természetszerűen mutatkoznak különbségek. A fő célokat tekintve ugyanakkor az IMF is a kormány által korábban kitűzött célokat tartja fontosnak: a foglalkoztatás további bővítését, a fegyelmezett államháztartási gazdálkodás fenntartását, a gazdasági növekedést segítő lépések megtételét.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: