Drágult a búza, de nem nőtt tovább a kukorica ára

A búza árának erősödése miatt emelkedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke az 1. héten és hétfőn reggel 9090 ponton állt. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.


A kukoricapiac még ünnepi hangulatban volt az új év első hetében is. Alacsony forgalom mellett lassan követték egymást az események. Összességében érdemi változás nem is történt, így a kukorica ára továbbra is valamivel 42 ezer forint alatt áll a Magro.hu piactéren. Európára általában is a stagnálás volt jellemző, ezzel együtt a párizsi ár mintegy 20 százalékkal magasabb a magyarnál. 4 százalékot csökkent viszont a kukorica ára Chicagóban (CBOT/CME). Ami a folytatást illeti: stagnáló, lassan és csekély mértékben emelkedő árakra lehet számítani az első negyedévben Magyarországon. A piac 42 ezer forint környékére várja a kukorica tonnánkénti árát tavaszra. Aktuálisan 48 ezer tonna terményt kínálnak és 52 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. nov.
2014. dec.
2014-2015.
50. hét
51. hét
52. hét
1. hét
Átlagár (Ft/t)
36 211
40 112
39 958
39 936
41 849
41 832
Kötési mennyiség (t)
16 794
12 850
4 470
3 115
2 450
1 225

A kukorica átlagárának alakulása
Kis mértékben, 1 százalékkal drágult viszont a búza tonnánkénti ára. Ezzel a malmi búza 49.450 forinton, a takarmánybúza pedig 44.100 forinton forgott. A kukoricapiachoz hasonlóan a búzapiac is Európában volt csendesebb, míg Chicagóban történtek az érdemi események. A MATIF-on tapasztalt oldalazó mozgással szemben a tengeren túli árutőzsdén mintegy 10 százalékot esett a búza ára. Magyarországon ilyen változás kevésbé valószínű. A következő hónapokban stagnáló, lassan és gyengén erősödő búzaárakra számíthatunk. Aktuálisan összesen 3 ezer tonna búza eladó és 5 ezer tonnát vennének a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. nov.
2014. dec.
2014-2015.
50. hét
51. hét
52. hét
1. hét
Átlagár (Ft/t)
47 459
48 583
48 649
48 649
48 649
49 265
Kötési mennyiség (t)
6 469
5 792
1 679
1 100
990
1 000

A búza átlagárának alakulása
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: