Közepes forgalom mellett esett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma többszöröse volt az előző csonka hetinek, a vezető részvényeknek - a Mol kivételével - esett az árfolyamuk, így a BUX értéke is csökkent.


A BÉT részvényszekciójának forgalma 31,1 milliárd forint volt, az előző heti 3,7 milliárd után.

A BUX 2,5 százalékkal esett egy hét alatt, pénteken 16 222,75 ponton zárt.

Hétfőn elsősorban az euró-dollár árfolyam alakulása, valamint az olajár-csökkenés mozgatta meg az árfolyamokat. A BUX több mint egy százalékkal gyengült, de még így is felülteljesítő volt Európában. A Mol - a csökkenő olajár miatt - esett az átlagosnál nagyobbat, több mint két százalékot, míg a Richter megúszta a nagyobb esést. 

Kedden délelőtt folytatódott a hétfői esés mind a magyar, mind pedig a külföldi piacokon. Később a nyugat-európai, főleg a német piacon éles fordulat következett be és 1,5 százalékot emelkedett az index, ami az amerikai piac nyitását követően azonban egy százalékot visszaesett. A BUX több mint 200 pontos eséssel zárt. Ezen a napon volt - 8,6 milliárd forinttal - a legmagasabb a forgalom a héten.

Szerdán a délelőtti negatív befektetői hangulat délutánra pozitívba fordult. Ez alól csak a magyar bankpapír, az OTP jelentett kivételt, amely 50 forintot veszített az értékéből. Ennek az árfolyam-csökkenésnek konkrét, piaci oka nem volt. A többi magyar vezető részvény, a kedvező nemzetközi hangulatban erősödött, így a budapesti börze részvényindexe is enyhén, közel 20 ponttal emelkedett.

Csütörtökön pozitív volt a hangulat a világpiacon, és ebből a BÉT is ki tudta venni a részét. A nap nyertese az OTP volt, a szerdai gyengülés után a bankpapír csütörtökön több mint 3 százalékkal erősödött. Ennek azonban konkrét oka ugyanúgy nem volt, mint a szerdai  esésnek, az általános piaci hangulattal volt indokolható. A Mol szerda után csütörtökön is emelkedett, a papírra valószínűleg az volt kedvező hatással, hogy megállt az olaj árának a csökkenése.

Pénteken alacsony forgalomban, a korábbi napok emelkedését korrigálta a BUX, bár mérsékeltebb volt az esése mint több európai indexé. Valamennyi részvény árfolyama csökkent, a forgalom a heti legalacsonyabb, 3,6 milliárd forint volt.

A héten a vezető részvények közül az OTP 4,22 százalékos eséssel, pénteken 3650 forinton - az előző péntekihez képest 161 forinttal alacsonyabban - zárt. 

A Mol 0,74 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 11 630 forinton fejezte be a kereskedést.

A Magyar Telekom papírjai 1,48 százalékkal alacsonyabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 333 forintot ért.

A Richter 4,95 százalékkal csökkent, pénteken 3360 forinton zárt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,15 százalékkal esett a héten, 1428,61 pontot ért el pénteken.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: