NGM: a családok és a nyugdíjasok az alacsony infláció nyertesei

A kormány gazdaságpolitikája egyértelműen sikeres az infláció leszorításában, az alacsony infláció legfőbb nyertesei pedig a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a legfrissebb inflációs adatokra szerdán.


A KSH közlése szerint tavaly 0,2 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak, decemberben az árszínvonal csökkenése éves összevetésben 0,9 százalékot ért el, novemberhez viszonyítva pedig 0,7 százalék volt.

A minisztérium megjegyzi, hogy a mínusz 0,2 százalékos érték megegyezik a tárca előzetes becslésével.

Az 2014-es év egészét mérsékelt árdinamika jellemezte, főként az Európa-szerte tapasztalt alacsony inflációs környezet, a kedvező termésből adódó élelmiszerár-csökkenés és a rezsicsökkentések eredményeként. Tavaly 11,7 százalékkal legnagyobb mértékben a háztartási energia ára lett alacsonyabb - fejti ki az NGM.

Az inflációt az év utolsó hónapjában alakító főbb tényezők közül az egyre erőteljesebb üzemanyagár-csökkenés hatását emelik ki. A rezsicsökkentések, valamint az élelmiszer- és energiaárakat kiszűrő maginfláció magasabb volt (0,8 százalék), de ez szintén mérsékelt értéknek számít - jegyzik meg.

A kormány gazdaságpolitikája egyértelműen sikeresnek bizonyult az infláció leszorítását illetően: 2003 és 2010 között az infláció átlagosan 5,3 százalék volt, ezzel szemben 2011 és 2014 között mindössze 2,8 százalék - áll a közleményben.

Az alacsony inflációnak köszönhetően emelkedik a bérek és a nyugdíjak vásárlóértéke, a növekvő reáljövedelmek pedig a fogyasztás és a megtakarítások bővülését erősítik - hangsúlyozza az NGM.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: