20 százalékkal nagyobb bevétel az elektronikus árveréssel

Közel 20 százalékkal magasabb árbevételt sikerült elérni az elektronikus értékesítési rendszer (eér) bevezetésével a csőd- és felszámolási eljárás alatt álló cégek vagyonelemeinek értékesítéséből - összegezte Kunfalvi Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa az elmúlt egy hónap tapasztalatait egy csütörtöki konferencián Budapesten.


A miniszteri biztos emlékeztetett: a tesztüzemet követően január elsejétől valósult meg a kormány korrupcióellenes stratégiájának részeként az eér, nyilvánosabbá, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé téve a felszámolók munkáját, mivel a tapasztalatok szerint a legtöbb visszaélés az értékesítés során fordult elő. A felszámolás alá eső vállalkozások vagyonelemeit központosított rendszerben értékesítik, a felszámoló a jövőben a hitelezői igények nagyobb hányadát tudja kielégíteni a lehetséges vásárlók minél nagyobb körének elérésével - emelte ki. 

Szavai szerint voltak ugyan lépések a felszámolói szakmai tevékenység ellenőrzésének erősítésére, de ez részben a jogszabályi környezet hiányosságai, részben szervezeti-intézményi okok miatt nem bizonyult hatékonynak. A kérdések átfogó rendezése 2011-ben kezdődött, a megtett intézkedések közül kiemelte a felszámolók bejelentési kötelezettségének szigorítását, a rendszeres szakmai beszámolási kötelezettségét, vagy a csődtörvény többszöri módosítását. 

Ebbe a sorba illeszkedik az eér megvalósítása, az internetes rendszer működéséhez december óta számos észrevételt kaptak, ezek egy részét februárban már alkalmazhatóvá teszik - mondta. Kitért arra is, hogy a szakmai szervezetek támogatták a bevezetését, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) több javaslatot is tett. A rendszert az NFM üzemelteti, ahogy a hatósági ellenőrzést is végzi, a felszámolói névjegyzék üzemeltetésével együtt.

Tájékoztatása szerint az eér önfenntartó, az internetes oldalon 7000 forintért bárki regisztrálhat, a felszámoló társaságok alapdíja havi bruttó 5000 forint, illetve van egy sávos 1000-20 000 forint közötti licitindítási díj, az értékesített vagyon után pedig 1 százalék jutalékot számítanak fel. 

A rendszer naplózza az eseményeket, így utólagosan is nyomon követhető a licitálás, értékesítés minden részlete, a licitálók egymással nem tudnak kapcsolatba lépni, és egymás ajánlatait sem látják - ismertette.

Kérdésre válaszolva közölte: az elővásárlásra jogosultak nem vesznek részt a rendszerben, őket a licitálást követően keresik meg.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: