2,9 milliárdos közszolgáltatási keretszerződés Nyíregyházán

Több mint 2,9 milliárd forint értékű közszolgáltatási keretszerződést kötött a nyíregyházi önkormányzat a 100 százalékos tulajdonában lévő helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-vel.


Szabó Edina, a cég szóvivője az MTI-nek elmondta: a közszolgáltatási feladatok ellátásához, illetve az ahhoz kacsolódó felújítások és beruházások finanszírozására az önkormányzat bruttó 2,8 milliárd forint kompenzációt ad költségvetéséből, valamint további 454 millió forintot biztosít a közintézmények üzemeltetési kiadásaira.

A megállapodás szerint az összeg kifizetése tizenkét egyenlő részben történik majd, míg a fejlesztések finanszírozását a számlák benyújtása után rendezi a helyhatóság.

A társaság közfoglalkoztatási, intézményi- és közvilágítási, ivóvíz, csapadék-, illetve belvízhálózati, állategészségügyi, mezőgazdasági, parkfenntartási, valamint út- és hídépítési, karbantartási feladatokat lát el a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Szabó Edina tájékoztatása szerint a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. árbevételének mintegy 66 százalékát teszi ki az önkormányzati költségvetés finanszírozása, míg a többit piaci tevékenység adja.

A társaság 2014-ben - az előzetes adatok alapján - nettó 3,6 milliárd forint árbevételt ért el, s abból az önkormányzati forrás 2,3 milliárd, míg a saját bevétel 1,3 milliárd volt. Az utóbbi a helyi piacok működtetéséből, parkoltatási tevékenységből, gépjármű-javításból, saját ingatlanok üzemeltetéséből és átvett ingatlanok kezeléséből eredt.

Tavaly közfoglalkoztatásra 4623 szerződést kötött a kft., s annak költsége 1,27 milliárd forint volt.

A téli közfoglalkoztatási program keretében február végéig még 600, míg március végéig további 158 ember végez munkát. Megkezdték a szervezését a 2015. évi program indításának is, 2550 rászoruló ember alkalmazását tervezik.

A társaság az idén a múlt évihez hasonló, 3,5 milliárd forint nettó árbevételt szeretne elérni - mondta a cég szóvivője.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: