BÉT - Vegyes szakértői várakozások

Vegyesek az MTI által megkérdezett szakértők várakozása a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) várható árfolyammozgásról kedden.


Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedést vár. A szakember szerint a magyar piacon optimizmusra adhat okot az, hogy a Mol eredménye felülmúlta a várokozásokat. 

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője arról beszélt, hogy a piacokon a hétfői záró pozíciók lesznek meghatározók a keddi nyitáskor. Így a BÉT plusz-mínusz 0,5 százalék körül nyithat. A Mol eredményét szintén kedvezőnek tartotta, de például a Richter papírjait is kedvező pozíciójúnak mondta. Szerinte a magyar piac figyel majd az MNB kamatdöntésére is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,84 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 18 205,38 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 785 forintra erősödött, 702,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 45 forinttal, 1,05 százalékkal 4330 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 375 forintra emelkedett, forgalma 62,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 2,18 százalékkal 3985 forintra nőtt, a részvények forgalma 847,2 millió forintot ért el. A BUMIX 1523,89 ponton zárt hétfőn, ez 5,82 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: