Nem alkalmas az ekáer-rendszer az éles üzemre

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) üdvözli az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) újrahangolását, de azt még nem tartja alkalmasnak az éles üzemre, ezért a tesztidőszak meghosszítását és a rendszer módosítását kezdeményezi - közölte a szervezet szerdán.


A szövetség hangsúlyozta, hogy jó iránynak tartják az ekáer-törvény módosítását, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) február 19-én megjelent, az ekáert szabályzó rendelet-tervezetét is, mivel ezáltal javulhatnak a jogszabályi megfogalmazások, átláthatóbbá válhat a rendszer működése és csökkenhetnek az adminisztrációs terhek.

Ugyanakkor az MLSZKSZ közleményében felhívta a figyelmet arra is: az érintettek nem ismerik a rendelet végleges formáját, így nem tudnak időben felkészülni, például az informatikai rendszereiket átalakítani az alig egy hét múlva induló éles üzemre. 

Ezért a szövetség a tesztidőszak meghosszítását, a társadalmi egyeztetések folytatatását és a rendszer finomhangolását kéri továbbra is a kormányzattól.

A minisztérium részben beépítette a szakmai berkekből érkező javaslatokat, de a rendszer kereteinek véglegesítésére rendelkezésre álló idő nem volt elegendő, így az érintettek nem tudnak időben felkészülni - idézi a közlemény Fülöp Zsoltot, az MLSZKSZ elnökét. Hangsúlyozta azt is: bíznak abban, hogy az első hetekben-hónapokban a hatóságok kellően együttműködőek és méltányosak lesznek akkor, ha az ellenőrzések során nem szándékos hibákat, hiányosságokat tapasztalnak.

A szövetség az ekáer-rendszer további módosítását tartja szükségesnek, amelyről újabb javaslatot nyújtott be a nemzetgazdasági tárcának.

A javaslatok szerint szélesíteni kell például az egyszerűsített bejelentési lehetőségre jogosultak körét. A gyűjtőfuvarozásban, a szállítmányozásban az ekáer-ügylet lezárási idejét legalább 72 órára szükséges kibővíteni. Továbbra is meg kell oldani az ekáer-mentesség igazolásának módját, illetve javasolják az ekáer-rendszer részévé tenni a harmadik országos fuvarengedélyek rögzítésének lehetőségét. A szövetség szerint ajánlott lenne külön szabályozni a gyűjtő szállítmányok speciális esetét is.

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert 2015. január elsején vezették be Magyarországon. A nemzetgazdasági tárca korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése.

A próbaüzem, illetve a bírságmentes időszak eredetileg január 31-éig tartott volna, de ezt március 1-jéig meghosszabbította a kormány. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai, pénzügyőrei az év első két hónapjában is ellenőriznek, de február 28-ig csak tájékoztatják a mulasztókat.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: