Emelkedik a kétgyermekesek adókedvezménye

Csaknem 200 milliárd forint családi adókedvezmény maradt több százezer szülőnél tavaly - mondta az InfoRádióban Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.


"Eddig 197 milliárd forintról döntöttek úgy a gyermeket nevelő családok, hogy azt családi adókedvezmény formájában érvényesíteni fogják. Ez csaknem 40 milliárd forinttal több, mint az ezt megelőző év értéke. Nemcsak most lehetett nyilatkozni, hanem lesz erre lehetőség az adóbevallásban is, a számítások szerint 2014-ben körülbelül 235 milliárd forint maradhat a családoknál, az előző évi összeg 185 milliárd forint volt." - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Novák Katalin hozzátette: "ennek igénybe vevője nagyjából 900 ezer szülő. Ez volt az első olyan év, amikor a járulékok terhére is igénybe lehetett venni, azért adtuk meg ezt a lehetőséget, hogy az alacsonyabb jövedelműek is részesülhessenek a családi adókedvezményből."

"Az idei évtől bevezettük a házassági adókedvezményt is, ami havi ötezer forintot jelent azoknak a házasoknak, akik közül legalább az egyik fél az első házasságát köti. Az első gyermek fogantatása utáni harmadik hónapól jár a családi adókedvezmény. Egy gyermek esetén ez havi 10, kettőnél 20, háromnál pedig 99 ezer forintot jelent, a gyermekszámtól függően gyermekenként havonta plusz 33 ezer forintot jelent most. A jövő évtől folyamatosan emelni fogjuk a kétgyermekesek adókedvezményét is, úgy, hogy az 2019-re a duplája legyen, úgy számoljuk, hogy akkor csaknem 300 milliárd forint marad a családok pénztárcájában, amit a gyermekeikre fordíthatnak" - jelezte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: