Ettől aztán kicombosodhatsz öcsém

Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön indított el a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központja (DEAK), valamint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszer-tudományi és környezetgazdálkodási kara - jelentette be a DEAK főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.


Komlósi István elmondta: a program megvalósítása azért is sürgető, mert az állati takarmányozáshoz használt fehérje 65 százalékát jelenleg import szójából fedezi Magyarország.

Az importfüggés csökkentése, a magyar fajták sokféleségének fenntartása és növelése érdekében Magyarország - az európai uniós tagállamokkal összhangban - 2015-től támogatja a fehérjenövények termesztését - mutatott rá a főigazgató.

A debreceni agrártudományi központ nyíregyházi és karcagi kutatóintézeteiben több évtizede folyik a talajadottságok figyelembevételével csillagfürt, lóbab, pannon bükköny, szegletes lednek és őszi takarmányborsó nemesítése - mondta Zsombik László, a nyíregyházi intézet igazgatója.

Hozzátette: ennek eredményeként már több minősített, elismert fajtával rendelkeznek, amelyek alkalmasak a szója egy részének kiváltására mind az emberi fogyasztásban, mind a takarmányozásban.

A Debreceni Egyetem (DE) növényi biotechnológiai tanszékén már egy évtizede folytatnak növényifehérje-hasznosítási kutatásokat. A Debreceni Fehérjenövény Programban ezeket a kutatásokat hangolják össze úgy, hogy a termesztett fehérjenövények termésbiztonsága, gazdaságos termesztése növekedjen, továbbá a létesítendő fehérjefinomítók technológiai igényeit kielégítsék - közölte Fári Miklós tanszékvezető.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: