Dijsselbloem: az athéni lista csak az első lépés

Pusztán egy folyamat első lépésének nevezte kedden, az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottságában Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke azt a listát, amelyet saját bevallása szerint hétfőn késő este kapott meg Athéntól, s amely a görög mentőprogram intézkedéseinek átalakítására vonatkozik.


Az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozásán elnöklő Dijsselbloem közölte azt is, hogy egyelőre nem tud sem pozitív, sem negatív véleményt alkotni róla, mert a korábban trojkának nevezett három intézmény még értékeli a javasolt intézkedéseket. Elmondta, hogy ha az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap egybehangzó pozitív értékelést ad, akkor az eurócsoport telefonkonferencián dönt majd a lista támogatásáról.

A holland pénzügyminiszter úgy ítélte meg, hogy az új görög kormány elkötelezett a reformok mellett. Kijelentette azt is: a "Grexit", Görögország kilépése nem volt napirenden, arról nem folyt eszmecsere, nem is hajlandó felkészülni erre az eshetőségre.

"Együtt maradunk, ez az én kötelezettségvállalásom" - jelentette ki Jeroen Dijsselbloem, aki szerint teljes mértékben haszontalan vissza-visszatérni arra, hogy egy-egy ország kilép-e, mert az euróövezetbe túl sok politikai tőkét és erőfeszítést fektettek már.

"Néhány ország még gazdaságilag sérülékeny, de erre nem az a válasz, hogy elhagyják az euróövezetet, azt a védelmet és támogatást, amit jelent. A válasz az, hogy az eurót használó és uniós partnerekkel együttműködve fel kell számolni a gyengeségeket a gazdaságban és a kormányzat működésében. Sok még a tennivaló, de meg fogjuk csinálni" - hangsúlyozta a holland pénzügyminiszter.

Az eurócsoport elnöke először reagált nyilvánosan a görög választások kimenetelének tiszteletben tartását követelő hangokra, mint mondta: az valóban a görög választók akaratát tükrözi, ám az eurócsoportban 19 pénzügyminiszter foglal helyet, akik mind felelősek a saját parlamentjeik és választópolgáraik előtt. Nem csak a görög választók akaratát kell tiszteletben tartanunk - jelentette ki Dijsselbloem.

"Téved, ha azt gondolja, hogy egyetlen választás eredménye átírhatja azt, ahogyan az eurózónában vagy az Európai Unióban dolgozunk. Ez nagyon furcsa értelmezése a demokráciának" - válaszolta egy ezt számon kérő EP-képviselőnek Dijsselbloem.

A politikus nem értett egyet azzal a megállapítással, hogy az Athén megmentésére kidolgozott mentőprogram megbukott. Mint mondta: visszatérhet a növekedés, és a gazdasági mutatók egészen az új kormány megválasztásáig javultak, és csak azt követően kezdtek ismét romlani. Hozzátette: most az új görög kormányon a sor, hogy kihasználja a programban rejlő rugalmasságot, egyes nemkívánatos intézkedéseket más, de ugyanolyan fiskális hatású lépésekre cseréljen, és "ráüsse a maga bélyegét" a mentőprogramra. Hangsúlyozta ugyanakkor, ha most lazul a költségvetési szigor, és a fiskális fenntarthatóságot háttérbe szorítják, akkor az államadósság sem lesz fenntartható. Dijsselbloem kijelentette, hogy Athén nem változtathatja meg egyoldalúan a kitűzött költségvetési célokat. Rámutatott arra is, hogy a reformfolyamat nem pusztán salátatörvények parlamenten való áterőltetéséből áll, az átalakításokat végre is kell hajtani.

Arról, hogy az új görög kormány a választások utáni "konfrontációt" követően a múlt héten végül mégis a program és a mentőcsomag meghosszabbításáért folyamodott, a holland pénzügyminiszter elmondta: az eurócsoport nem kényszerítette Görögországot, ha fel akartak volna hagyni a program végrehajtásával, arra is lehetőségük lett volna. 

A politikus arra is kitért, hogy nem helyes, ha egy ország a saját problémáiért az euróövezet egy olyan másik államát hibáztatja, amelyik gazdasági értelemben jól teljesít. "Európát se hibáztassák olyan problémákért, amelyek réges-régóta léteznek, és amelyeket réges-régen meg kellett volna oldani" - hangoztatta az eurócsoport elnöke.

A holland pénzügyminisztert egy képviselő a görög államadósság felülvizsgálatának lehetőségéről is kérdezte, mert a múlt heti, Görögországról szóló eurócsoport-nyilatkozat erre is tett utalást. Jeroen Dijsselbloem tudatta, hogy ennek feltételei is vannak; a szöveg szerint az eurócsoport megfontolhatja a görög adósság fenntarthatóságának kérdését, ha egyrészt ehhez egyáltalán pótlólagos intézkedések szükségesek, valamint, ha Athén folyamatosan tartja az elsődleges költségvetési többletet, és minden vállalását teljesíti, ami viszont egyelőre még várat magára.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: