Hollande: Merkel fogadja Cipraszt

Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".


A francia elnök mindazonáltal "legitimnek" nevezte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) visszavonta a görög bankok egyik legfontosabb hitelfelvételi lehetőségét. Az EKB kormányzótanácsa szerda este közölte, hogy a görög bankok február 11-től nem férhetnek hozzá az EKB hiteleihez a bóvli kategóriába sorolt, azaz magas kockázatú görög államkötvények vagy a görög kormány által garantált kötvények felhasználásával. Ezt azzal indokolta, hogy bizonytalanná váltak a Görögország és hitelezői által kötendő következő megállapodás kilátásai.

"Ez a döntés az államokra, a kormányokra hárítja a felelősséget és ez legitim" - fogalmazott Hollande, aki szerint "az EKB azt üzente a görög kormánynak, hogy be kell jelentenie a reformjainak a keretét". 

"Meg kell tehát találnunk a megegyezést ahhoz, hogy meglegyen a keret, hogy a görögök megcsinálhassák a reformokat, fizetni tudják az adósságot és ugyanakkor az európai szolidaritás is érvényesüljön. Ezt a munkát gyorsan el kell indítani" - tette hozzá.  

Hollande csütörtökön fogadta a görög miniszterelnököt, aki azt megelőzően az uniós intézmények vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. A francia elnök jelezte, arra kérte Cipraszt, "menjen el Merkel kancellárhoz is, mert ezt meg kell tennie, hiszen egy közösséghez tartozunk. (A kancellár) fogadni fogja" - hangsúlyozta Hollande. 

"Franciaországnak az a szerepe, hogy megoldást találjon, hogy hozzájáruljon a megállapodáshoz a görögök szavazatának tiszteletben tartásával" - erősítette meg a francia elnök, aki szerint "semmi nem lenne rosszabb a görögök megalázásánál".  

"A megszorítás semmi esetre sem megoldás sem a görögök, sem a többiek számára" - mondta Hollande.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: