Jelentősen nőtt az egyérintéses bankkártyák használata

Az európaiak szeretnek egy érintéssel fizetni, gyakorlatilag bármilyen helyszínen. 2014 harmadik negyedévében a magyarországi, csaknem 86 millió bankkártyás fizetési tranzakcióból már minden hatodik egyérintéses művelet volt.


A MasterCard Europe összeállítása szerint 2014 utolsó negyedévében az egyérintéses tranzakciók száma éves szinten 174 százalékkal nőtt Európában, míg a kártyabirtokosok 20 százalékkal többet használták egyérintéses kártyájukat.

Jelenleg több mint 3 millió kiskereskedelmi helyszínen fogadják el az egyérintéses kártyákat világszerte, ami azt jelenti, hogy évről évre 50-60 százalékkal nő az elfogadóhelyek száma. Az egyérintéses fizetés igen népszerű: a Cseh Köztársaságban a MasterCard és Maestro kártyákkal végrehajtott bolton belüli tranzakciók 52 százaléka egyérintéses, és hasonló növekedési tendenciákat figyelhető meg Lengyelországban, ahol 33 százalék, Magyarországon, ahol 18 százalék és Szlovákiában, ahol 17 százalék az ilyen fizetés aránya.

A MasterCard kártyatársaság magyarországi tapasztalatai alapján 2014 az egyérintéses fizetés áttörésének éve volt. Ezt támasztják alá a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai, amelyekből kiderül, hogy megduplázódott az egyérintéses bankkártyák száma tavaly januártól szeptember végéig, meghaladva a 3,3 millió darabot.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2014 harmadik negyedévében a magyarországi, csaknem 86 millió bankkártyás fizetési tranzakcióból már minden hatodik volt egyérintéses művelet, ami az előző negyedévhez képest 30 százalékos növekedést jelent mind a fizetések darabszámát, mind összértékét tekintve. Ebben az időszakban a hazai vásárlók minden korábbinál nagyobb összeget, megközelítően 47 milliárd forintot fizettek ilyen módon, ami csaknem 13 millió fizetési tranzakciónak felel meg.

A brit bankkártyaszövetség (UK Cards Association) adatai szerint az elmúlt évben az Egyesült Királyságban több mint háromszorosára nőtt az egyérintéses kártyával végrehajtott tranzakciók összértéke, így 2014-ben ez a szám elérte a 2,32 milliárd fontot, ami rekordot jelent.

Az egyérintéses MasterCard vagy Maestro kártyák Európa 38 országában érhetőek el (a világon 68 országban), Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Oroszországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban már több mint 5 millió egyérintéses kártyát bocsátottak ki.

Amikor az egyérintéses fizetési módokról kérdezték a különböző nemzetiségű fogyasztókat, a németek, a lengyelek, a spanyolok és a britek átlagosan 73 százaléka úgy gondolta, hogy a mobilfizetés kényelmes. A lengyelek 42 százaléka mindenképpen megfontolná, hogy okostelefonjával egy érintéssel fizessen.

A tömegközlekedési szolgáltatók élen járnak az egyérintéses fizetési eszközök elfogadásában. Londonban több millió ügyfél utazása vált egyszerűbbé és kényelmesebbé azáltal, hogy a londoni közlekedési társaság (Transport for London - TfL) 2014 szeptemberében egyérintéses fizetést vezetett be. Eddig több mint 40 millió utazáshoz köthető ilyen fizetés történt, ami az induláskor kifizetett utazások közel 12 százalékát jelenti. A szentpétervári metróban az egyérintéses fizetés bevezetése óta az utasoknak már nem kell külön jegyet vagy bérletet vásárolniuk.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: