Kissé lassult a brit gazdaság növekedése a tavalyi év végén, elsősorban az olajipari szektor beruházásainak visszaesése miatt.
A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett második becslése szerint - amely megegyezett a múlt hónapban kiadott első becsléssel - a brit hazai össztermék (GDP) a decemberrel zárult három hónapban 0,5 százalékkal növekedett az előző negyedévvel összevetve, és 2,7 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
A tavalyi harmadik negyedévben 0,7 százalékos negyedévi és 3 százalékos éves GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában.
Az ONS csütörtöki adatsora szerint a tavalyi egész év átlagában 2,6 százalékkal nőtt a brit gazdaság teljesítménye; ez 0,9 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi egész éves átlagos brit GDP-növekedést.
A tavalyi negyedik negyedéves adatsoron belül kirívó az üzleti szektor beruházásainak 1,4 százalékos negyedéves összevetésű visszaesése.
A Capital Economics londoni gazdaságelemző ház a csütörtöki adatismertetés után összeállított gyorselemzésében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a beruházási érték e visszaesése a jelek szerint az olajipari szektorra összpontosul, tekintettel arra, hogy ebben a szektorban az olajárak meredek zuhanása nyomán számos beruházási programot töröltek.
A ház szerint ezért nem valószínű, hogy a beruházási lendület lanyhulása szélesebb körű növekedési problémát jelezne a brit gazdaságban. A brit vállalati szektor pénzügyi mérleghelyzete nagyon sokat javult a globális pénzügyi válság óta, a felmérések szerint az üzleti szektor továbbra is igen derűlátó, és így adottak a feltételei annak, hogy a beruházások ismét növekedésnek induljanak az idén - hangsúlyozták a Capital Economics londoni elemzői.
A statisztikai hivatal csütörtöki részletes adatsorának visszatekintő fejezete felidézi, hogy a brit hazai össztermék a pénzügyi válság előtti csúcspont, vagyis 2008 első negyedéve és a 2009 második negyedévében elért mélypont között 6 százalékot zuhant.
Az ONS kiemeli azonban, hogy a brit gazdaság teljesítménye 2013 harmadik negyedévében már túllépte a válság előtti csúcsot.
A Bank of England - a brit jegybank - 2009 márciusa óta 0,50 százalékon tartja alapkamatát.
Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá az irányadó brit jegybanki kamat.
A Bank of England 2009 márciusában, az akkori mély recesszióra válaszul a brit gazdaságtörténetben példátlan méretű mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette rendkívül enyhe kamatpolitikáját.
Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (több mint 150 ezer milliárd forintos) eszközvásárlási programmal a brit jegybank az éves brit GDP-érték 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a brit gazdaságba.
Forrás: MTI
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése