NGM: nem kaptak adókedvezményt a stratégiai partnerek

A Nemzetgazdasági Minisztérium semmiféle adókedvezményben nem részesítette a stratégiai partnereket - közölte a szaktárca az MTI kérdésére.


Az MTI azt követően kereste meg az NGM-et, hogy az LMP kedden bejelentette: első fokon pert nyert a tárcával szemben, amely alapján annak nyilvánosságra kell hoznia, hogy a stratégiai partnerségek keretében mekkora adókedvezményt és közvetlen állami támogatást osztottak szét. 

Az ellenzéki párt társelnöke, Szél Bernadett szerint a döntés precedensértékű, mint fogalmazott: "végre minden állampolgár megtudja, hogy mennyit költ az állam az adóforintjaikból a kézzelfogható eredményeket eddig nem hozó együttműködésekre".

Az LMP közleménye szerint a bíróság kimondta, hogy a közvetlen állami támogatások, illetve a társasági adóból leírható adókedvezmények közpénznek számítanak, így azokat nyilvánosságra kell hozni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ennek kapcsán közölte: minden megállapodás nyilvános és megtekinthető a kormany.hu honlapon.

Arra a kérdésre, hogy fellebbez-e a tárca a bíróság döntése ellen, jelezték: az ítélet nem jogerős, a minisztérium várja az írásba foglalt ítéletet, amelynek ismeretében fellebbezhet.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: