Pénz7 - a pénzügyi kultúra fejlesztéséért

A fiatalok állnak a Pénz7 elnevezésű, a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó programhét fókuszában, a rendezvényekhez február 11-ig csatlakozhatnak az általános és középiskolák - közölte a Magyar Bankszövetség, amely a rendezvénysorozatot a Pénziránytű Alapítvánnyal együtt koordinálja.


Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a március 9-13. között megrendezendő programhoz a Diákhitel Központ, a bankszövetség, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által életre hívott Pénziránytű Alapítvány társszervezőként kapcsolódott, érdemi pedagógiai szakmai támogatást biztosított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is.

A csatlakozó általános és középiskolák osztályfőnöki órák keretében foglalkoznak majd a pénzzel, a családi költségvetéssel. A tanórákhoz felkészítő anyagok állnak rendelkezésre, ezen túl 50 jól képzett és felkészített önkéntes pénzügyi szakembert biztosít az erre igényt tartó iskolák számára a Magyar Közgazdasági Társaság és a bankszövetség. A teljes programsorozat vetélkedőkkel, versenyekkel egészül ki, hogy játékos formában vezesse be a fiatalokat a pénz tudatos használatába - írják a közleményben.

A brüsszeli székhelyű Európai Bankföderáció (EBF) kezdeményezésére indult, 23 országot átfogó páneurópai programhét magyarországi rendezvényeinek fővédnöke Matolcsy György, az MNB elnöke. A Pénz7 eseményeit nyitó nemzetközi konferencián a téma rangos hazai és külföldi szakértői tartanak előadást - olvasható a tájékoztatásban. 

A jelentkezés február 11-ig nyitott az érdeklődő általános- és középiskolák számára az alábbi oldalon: http://penziranytu.hu/penz7.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: