Románia nem állapodott meg az IMF-fel két feltételről

Románia nem állapodott meg nemzetközi hitelezőivel két feltételről, így nem írja alá a bukaresti kormány azt a szándéklevelet, amely a következő hitelrészlet jóváhagyásához szükséges - jelentette be hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök.


A román kormány hétfőn fejezte be a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság (EB) és a Világbank megbízottaiból álló küldöttséggel az IMF irányítása alatt kötött elővigyázatossági hitelszerződés feltételeinek áttekintésére alkalmas felülvizsgálati látogatás keretében.

Ponta bejelentette, hogy a szénkitermelő iparban tervezett szerkezetátalakítások, valamint a lakossági gázár növekedési üteme esetében támadtak nézeteltérések, de a hitelszerződés érvényben marad, és a felek áprilisban folytatják a tárgyalásokat.

Ponta hangsúlyozta, valamennyi egyéb feltételt Románia teljesített. 

Kifejtette, hogy az IMF olyan drasztikus szerkezeti átalakításokat javasolt a szénkitermelő iparban, ami a CN Hunedoara és a CN Oltenia állami vállalatok megszűnéséhez vezetne hosszú távon, és ezzel eltűnne Romániában ez az iparágazat, amely nagyon sok embernek biztosít megélhetést. Ponta kijelentette, hogy Bukarest számára energiabiztonsága szempontjából létfontosságú a szénbányászat.

Közölte, hogy Romániában jelenleg csak a lakossági fogyasztók és a távhő központok által használt gáz ára szabályozott, az ipari fogyasztók esetében már liberalizálták a díjakat. Az IMF azt akarja, hogy a szabályozott ár áprilistól 16 százalékkal emelkedjen, így megawattonként 53,3 lejről 62 lejre emelkedjen. Ponta szerint ez túl meredek drágítás lenne, amit a lakosság nem tud elviselni, és azt kockáztatják, hogy hosszú távon újabb adósságok keletkeznek.

A felek abban állapodtak meg, hogy áprilisban, amikor az IMF-küldöttség ismét visszatér, a román kormány saját elképzelést mutat be, és olyan fenntartható tervet dolgoz ki, amely a szociális szempontokat is figyelembe veszi.

Hozzátette: a román gazdaság jelenleg a térségben a legstabilabb, és Bukarest az állami vállalatok hatékonyságának növelése terén is jelentős előrelépéseket tett.

Románia 2013-ban kötött az IMF szervezésében 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást. Romániának 2009 óta ez a harmadik hitelszerződése, a két utolsóból viszont nem használt el részleteket, mert nem volt szüksége erre. Így a soron következő hitelrészlet jóváhagyásának késése nem érinti kedvezőtlenül Bukarestet.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: