Szorosabban együttműködik Magyarország és Ausztria a vadászatban és a horgászatban

A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken.


Erről Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár állapodott meg csütörtökön osztrák tartományi vezetőkkel Salzburgban, Európa egyik legnagyobb vadászati és halászati szakkiállításán.

A közlemény szerint az államtitkár megbeszélést folytatott Josef Schwaigerrel, a mezőgazdaságért, erdő- és vízgazdálkodásért felelős salzburgi tartományi vezetővel, Manuel Hinterhoferrel, az Osztrák Halászati Szövetség ügyvezető igazgatójával, Gerhard Langmaierrel, a Regionális Halászati Szövetség vezetőjével és Jürgen Vockettel, a Bajor Vadász Szövetség elnökével.

A horgászturizmus fejlesztésére az államtitkár javasolta a szakmai tapasztalatcsere megindítását. A tárgyaláson szó esett továbbá az együttműködési lehetőségekről a szakterületen folytatott kutatás-fejlesztési kutatásokban, valamint az osztrák haltermelésbe bevezetendő új fajokról.

Bitay Márton tájékozódott a magyarországi bérvadászati lehetőségek osztrák piacon történő szélesítésének lehetőségeiről, az osztrák trófeabírálati rendszer működéséről, illetve az osztrák vadkár és vadelütés biztosítási viszonyairól.

A Die Hohe Jagd und Fischerei szakkiállítás az idén mintegy 500 vadászati és halászati kiállítói standnak és 39 000 szakmai érdeklődőnek ad helyet. A rendezvényen Magyarországról 11 állami erdészeti társaság és 24 szakmai kiállító képviselteti magát.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: