Telekom: a magyarországi piacon sikeres év volt a tavalyi

A magyarországi piacon sikeres évet zárt a Telekom tavaly, távközlési szolgáltatási bevételei nőttek és az üzleti eredménye is magasabb lett az előző évinél - emelte ki Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a cég 2014-es eredményeit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.


Hozzátette, hogy a vállalat készpénztermelő képessége is nőtt 2014-ben, de a megtermelt készpénzt frekvenciavásárlásra fordította, ezért nem maradt lehetősége osztalékot fizetni a tavalyi eredmény után. Bíznak azonban a készpénztermelő képesség további növekedésében, ami lehetőséget adhat arra, hogy a 2015. évi eredmény után legalább 15 forintos osztalékot fizessen a cég.

Az idén bevételnövekedéssel számol a Telekom a tavalyi mérséklődés után, ebben 1 százalékot jelent a GTS Hungary szerdán bejelentett akvizíciója, és a cég továbbra is számol az energiapiaci jelenléttel.

Az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) szintjén legfeljebb 3 százalékos csökkenést jelez előre 2015-ben a távközlési cég, amit a tavaly bejelentett létszámleépítéshez kapcsolódó 8 milliárd forintos, 2015-re eső költséggel magyaráz a vállalat. Szabó János tájékoztatása szerint az év végén újabb ezer főtől válik meg a vállalat az első negyedévben lezajlott 600-700 fős elbocsátás után. Négy milliárd forintot már a tavalyi harmadik negyedévben elkönyvelt a Telekom ehhez kapcsolódóan, az idei 8 milliárd forint legnagyobb része pedig várhatóan az idei negyedik negyedévben jelentkezik a könyvelésben.   

Beruházásokra 105 milliárd forintot szán az idén a Telekom a tavalyi 86,8 milliárd után. Ehhez annyit fűzött hozzá a vezérigazgató-helyettes, hogy a vezetékes hálózatát kívánja fejleszteni a cég a szélessávú lefedettség növelése érdekében.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: