Tovább nőtt a német iparban dolgozók száma

Németországban tovább nőtt az iparban dolgozók száma, a legkevesebb 50 főt foglalkoztató iparvállalatoknál 2014 végén már több mint 5,3 millióan voltak munkaviszonyban.


A német szövetségi statisztikai hivatal keddi jelentése szerint az alkalmazottak száma tavaly decemberben 5,316 millió volt a feldolgozóiparban legkevesebb 50 munkatárssal tevékenykedő cégeknél, ami 57 ezres, 1,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A legtöbben, 937 ezren a gépgyártás területén dolgoztak. A második a gépjármű- és gépjármű-alkatrészgyártás 781 ezer fővel. Az ágazat egészét tekintve a foglalkoztatottak decemberben 603 millió munkaórát teljesítettek, ami 4 százalékos növekedés éves szinten, fizetésük 20,980 milliárd euró volt, 4,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Tavaly a német hazai össztermék (GDP) 2903,2 milliárd euró volt, ebben a feldolgozóipar aránya 25,9 százalék. Ez az arány ugyan jóval alacsonyabb az újraegyesítés utáni első évben, 1991-ben regisztrált 30,8 százaléknál, de így is Németországban a legmagasabb az ipar hozzájárulása a nemzetgazdasági teljesítményhez az Európai Unióban, világszerte pedig Németország a negyedik helyen áll, Kína, az Egyesült Államok és Japán után.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: