Befejezik az EU-s projekteket Békés megyében

Idén őszre többségében befejeződnek azok az európai uniós társfinanszírozású beruházások, amelyek tavaly év végén kerültek fel a Miniszterelnökség által közzétett késedelmesen teljesítő projektek listájára – állították az MTI körkérdésére válaszoló projektgazdák.


Az uniós szabályok szerint a 2007-2013-as pénzügyi időszakban megítélt támogatások esetén a műszaki kivitelezést és a pénzügyi elszámolást legkésőbb ez év december 31-ig kell teljesíteniük a projektgazdáknak.

Az előző hétéves ciklusban késedelmet szenvedő projektek listáját a Miniszterelnökség tette közzé. A késedelem megállapításakor a projekt hatályos támogatási szerződésében rögzített, 2014. december 31-ig elérendő kifizetési terv és a 2015. február 9-ig történő kifizetési tény érték különbözetét vették figyelembe.

Békés megyéből csaknem ötven program került fel a listára. Az egyik legnagyobb összeggel a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság szerepel a listán, ők egymilliárd forintot meghaladó késedelmes teljesítésben voltak év végén a mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztését célzó projektben. Bak Sándor igazgató az MTI-nek elmondta: a közbeszerzési eljárások engedélyezése és a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás húzódott el, de a kivitelezés folyamatban van, a hátralévő munkák már zömmel csak földmunkák.

Békés megye csaknem valamennyi településén késedelmesen teljesítenek a szennyvíztisztítással, csatornahálózat-fejlesztéssel kapcsolatos EU-s projektek. Az MTI-nek nyilatkozó projektgazdák szerint ez az elhúzódó közbeszerzési eljárással és az időjárási viszontagságokkal, a rendkívüli belvízi helyzettel magyarázható. A legtöbb esetben módosították a támogatási szerződésekben foglalt teljesítési határidőt (Gyula, Elek, Medgyesegyháza, Körösladány, Sarkad, Szarvas esetében is), így a projektek nagy része – a tesztüzemet is beleszámítva - várhatóan őszre lezárul, tehát a pénzügyi elszámolás is teljesíthető még az idén - hangsúlyozták.

A lista szerint a gyulai Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház három különböző projektje is késedelemben van. Kövesdi József megbízott főigazgató az MTI-nek elmondta: a funkcionális integrációt támogató program (ahol 1,3 milliárd forint a késedelem) és az onkológiai ellátás korszerűsítését célzó projekt (itt 437 millió forint a késedelmes teljesítés) esetében a közbeszerzési eljárás csúszott, de mivel itt „csak" eszközbeszerzésről van szó, az eljárás kiírásával gyorsan teljesíthetőek a projektek. „Komolyabb feladatnak" nevezte az új tömb kialakítását célzó TIOP-os projektet, amelyben csaknem 6 milliárd forint volt a megítélt támogatás, és 548 millió forintnyit tesz ki a csúszás. Kövesdi József úgy fogalmazott: reméli, az építkezés befejeződik idén, de ezt a csúszást nehezen tudja a kivitelező behozni.

Év végén 280 millió forintos késében volt a gyulai Almásy – Wenckheim-kastély felújításának pénzügyi ütemezése is. Ezzel kapcsolatban Petróczki Gábor, a város kommunikációs referense közölte: a korábban elnyert mintegy kétmilliárd forint mellé újabb, több mint 203 millió forintos támogatást ítélt meg a kormány a munkálatokra, emiatt tolódott ki a határidő, de idén júliusban megnyitják a látogatóközpontot.

A Békés Megyei Kormányhivatal kormányablakok akadálymentesítésére nyert el 278,4 millió forintot a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP), melyből tavaly év végén több mint 46 millió forint volt a késedelem. A hivatal tájékoztatása szerint az eredeti támogatói okiratban rögzített teljesítési határidőt 2015. október 31-ére módosították, a projekt teljesítése – amelyben tíz helyszín kialakítása szerepel – ennek megfelelően, ütemezetten halad. Békéscsabán, Gyulán és Orosházán már átadták a kormányablakokat; Gyomaendrődön, Szeghalmon és Mezőkovácsházán zajlik a kivitelezés. Sarkad esetében a közbeszerzési eljárásnál tart a projekt, a békési tervek engedélyeztetése, valamint Tótkomlós és Dévaványa tervezése folyamatban van - közölték.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: