Az előző évek átlagának felét sem érte el a kiszabott halvédelmi bírságok száma 2014-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a halászati-vadászati szakhatóság vezetője az MTI-vel.
Donkó Péter elmondta, hogy tavaly mintegy 300 halvédelmi bírságot szabtak ki, 85 százalékban jogosulatlan horgászat miatt, míg a korábbi évek átlaga 700 volt. Tizenhárom elkövető esetében a bírság meghaladta a 200 000 forintot.
Megjegyezte: az orvhalászat az új Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősül, aminek visszatartó ereje tavaly már érzékelhető volt.
Az elkövetők elsősorban megélhetési céllal szabálytalankodtak. A beérkezett feljelentések alapján döntő hányadukkal szemben a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, valamint a megye legnagyobb halgazdálkodásra jogosultja, a Kiskörétől Csongrádig a Tisza középső szakaszát, valamint a régió számos holtágát és csatornáját kezelő Halász Kft. munkatársai intézkedtek.
Az osztályvezető arról is beszámolt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 25 247 darab horgászjegyet értékesítettek, ebből a gyermekjegyek száma meghaladta a 2900-at. Hozzátette, hogy a Tisza megyei szakasza és a Tisza-tó vonzó a külföldi horgászok körében, akiknek több mint 1400 horgászjegyet adtak el tavaly.
Kiemelte, hogy országos szinten is jelentősnek mondható a Tiszán és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagyobb főcsatornákon, csatornákon történő halászat. Ezzel 2014-ben tízen foglalkoztak hivatásszerűen, kereskedelmi célú engedély birtokában, míg rekreációs célból kilencen - elsősorban nyugdíjas halászok - váltottak állami halászjegyet.
Utóbbiak kizárólag hagyományból, illetve saját maguk, és családjuk ellátására halászhatnak. Rájuk a horgászok számára megszabott mennyiségi korlátozások érvényesek és a legfeljebb 3 darab varsa, valamint egy darab 16 négyzetméternél nem nagyobb emelőháló használatával kifogott halat nem értékesíthetik - mondta Donkó Péter.
Forrás: MTI
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése