Kis emelkedéssel nyithat a tőzsde

A keddi esés után kis emelkedés lehet nyitásban, a nap folyamán pedig az érkező hírek alakítják majd a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemző szerint.


Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az OTP-részvények esetében a keddi esés után elképzelhető kis emelkedés, de azután újabb eladók jelenhetnek meg. A Magyar Telekomnál megáll az emelkedés, itt is inkább eladókra számít a szakértő, a Mol papírjaival pedig a keddi szinten, esetleg kis pluszban kereskedhetnek.

Az elemző úgy látja, összességében enyhe emelkedéssel nyithat a magyar tőzsde, később az érkező hírek alakítják majd a forgalmat, de a csökkenésnek van nagyobb valószínűsége - mondta.

A CIB Bank reggeli összefoglalója szerint kedden lefelé mozdultak a fejlett piaci részvényindexek, a piac szerdán az Európai Központi Bank csütörtöki bejelentéseire vár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,08 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 808,58 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Mol 130 forinttal, 1,10 százalékkal 11 710 forintra csökkent, 664,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 2,58 százalékkal 4150 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,79 százalékkal 397 forintra erősödött, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,89 százalékkal 3766 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: